Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Fél évszázad után láthatók először a The Rolling Stones korai időszakáról készült fotók

2019. november 14. 13:38 MTI

Kiállítják a The Rolling Stones együttes első, 1963-as koncertturnéján készült fekete-fehér fotósorozatot Londonban. Ez lesz az első alkalom, hogy a felvételek a nyilvánosság elé kerülnek.

<

Először mutatják meg a nyilvánosságnak azt a fekete-fehér fotósorozatot, amely a The Rolling Stones első, 1963-as koncertturnéján készült Londonban. A fotók egy londoni lemezstúdióban és egy cardiffi fellépésen készültek.

Azután pedig 50 évig pihentek Gus Coral fotós ágya alatt, míg el nem határozta, hogy leporolja őket. A képek a banda kezdeti szárnypróbálgatásait örökítik meg. Egy fotón az együttes tagjai adják össze a pénzt a taxisofőrnek, egy másikon pedig az látható, ahogy néhány nézőjük a cardiffi koncertre vár az esőben.

Coral, aki 26 évesen készítette a fotókat, elmondta, hogy noha nem tudhatta, hogy mekkora világsztárok lesznek, azt valahogy mégis érezte, hogy különleges együttesről van szó.

Azt mondta, érezte, hogy fontos szerepük lesz a második világháború utáni korszak új kulturális irányzataiban. Miközben Mick Jagger, Keith Richards, Billy Wyman, Charlie Watts és Brian Jones az – amúgy Lennon és McCartney írta – I Wanna Be Your Man című szám felvételére vártak Londonban, Coralt lenyűgözte a zenészek profizmusa.

„Nem úgy viselkedtek, ahogy az ember egy zenekarról gondolná, nem forgatták fel a szállodát és nem vártak rájuk 16 éves lányok” – mondta a fotós a Reutersnek, ahogy azt is: „komoly embernek tűntek, akik komoly munkát végeznek, és felvesznek egy számot”.

Coral és néhány barátja elkocsikázott Cardiffba, hogy dokumentálják a koncertet, amihez teljes felhatalmazást kaptak.

„Bementünk a színházba. Semmi sajtó, sehol egy másik fotós, sehol egy korlátlan belépést biztosító kitűző, vagy ilyesmi. Teljesen szabad kezet kaptam, és ők abszolút természetesen viselkedtek. Nem pózoltak, és semmilyen módon nem keresték a nyilvánosságot” – mondta Coral.

A Black and White Blues - Where it all Began című kiállítása a londoni Curtain Hotelben november 18. és december 2. között tekinthető meg.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Fél évszázad után láthatók először a The Rolling Stones korai időszakáról készült fotók

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra