Pikáns középkori vers „cenzúrázott” töredéke került elő Angliában

2019. október 14. 09:32 Múlt-kor

Az eredeti nyelven Le Roman de la Rose címet viselő vers a korabeli Franciaország legszélesebb körben olvasott nem vallásos ihletésű irodalmi műve volt mintegy 300 éven át, noha a kor moralistái rendre felemelték szavukat tartalma miatt.

A mű a két főszereplő, egy udvaronc (a „szerető”) és az általa kiszemelt hölgy (a „rózsa”) szerelmének történetét mutatja be, és a maga korában a gyengéd érzések kifejezésének egyfajta kézikönyvének tartották.

„A Le Roman de la Rose tényleg korának slágere volt” – mondta el Marianne Ailes, a Bristoli Egyetem középkorásza, aki felfedezte a 700 éves verstöredéket a levéltárban.

A hagyományos lovagi és asszonyi erényeket középpontba helyező mű vége azonban merőben eltér a középkori irodalom megszokott szabályaitól: allegorikus megfogalmazásban ugyan, de félreérthetetlenül a két főszereplő között végbemenő szexuális aktust írja le.

A jelenetben a „szerető” egy „ereklyetartó” elé járul „merev és erős botjával” és „tarisznyájával”. Arról kezd mesélni, korábban hogyan „dugta gödrökbe” botját, miközben „élénkséggel és eréllyel” térdel le a „két fehér oszlop között” lévő „ereklyetartó” elé, „az imádság vágyától emésztve”.

„Népszerűségének mértéke megállapítható abból, mennyi kéziratban és töredékben maradt fenn – ehhez adódik hozzá a mi töredékünk is –, valamint abból is, hogy más középkori írások mennyit hivatkoznak rá” – mondta el Ailes.

A mű két részletben íródott: első 4058 sorát Guillaume de Loris párizsi költő szerezte 1230 körül – e szakasz az udvarlásról szól. Ezt egészítette ki 1275 körül Jean de Meun újabb 17724 sorral, melyek végkifejlete a most felfedezett, más példányok által ritkán tartalmazott szakasz.

„Az általam tanulmányozott töredékek nincsenek igazán jó állapotban, mivel a dupla oldalt vélhetően mappaként vagy kötésként használták más dokumentumokhoz” – mondta Ailes.

„Ez akkoriban igen gyakori volt, mivel a pergamen rendkívül drága, ám tartós volt, ezáltal ideális anyag volt különféle váratlan célokra történő újrahasznosításra, mint például kötésként vagy összefogóként.”

„Amint megláttam a lapokat, azonnal felismertem a „bel accueil” – szívélyes fogadtatás – allegorikus megnevezést a Roman de la Rose-ból, és tudtam, hogy valami egészen különlegessel és egyedivel van dolgunk. Az is szinte hihetetlen volt számomra, hogy mennyire korainak tűnt a kézírás” – folytatta Ailes.

„A lapok túl korainak tűntek a szöveghez, ezt megerősítette Ian Short is, a Londoni Egyetem Birkbeck kollégiumának professor emeritusa, a középkori kézírás szakértője.”

A rózsa románcának egyik legelső modern angolra történt fordítása, amelyet F.S. Ellis 19. századi középkorász szerkesztett, teljességgel kihagyta e végső szakaszát a műnek.

Ellis a kiadásban mellékelte az eredeti ófrancia szöveget, és megjegyezte: „Úgy gondolom, aki e sorokat elolvassa, egyetértenek majd abban, hogy helyesen hagytam őket az eredeti szöveg homályában.”

Ailes hozzátette: „A Roman de la Rose a késő középkorban az értelmiség körében a nők státusáról zajló vita középpontjában állt. Lehetséges tehát, hogy valaki azért pont ezeket az oldalakat távolította el eredeti kötésükből és használta fel másra, mert sértve érezte magát e jelenetek által.”

Azután, hogy azonosította a híres vers töredékét, Ailes professzort felkérték más ófrancia szövegrészletek vizsgálatára is, amelyek a skóciai Dundee városi levéltárában kerültek elő. Ezekről bebizonyosodott, hogy a Fierabras című, 1200 körül keletkezett francia epikus költeményből származnak.

Fierabras egy fiktív szaracén lovag, akinek története kapcsolódik a történelmi Nagy Károly frank császárhoz is, a művet a középkor legtöbb nagy európai nyelvére lefordították.

„Az efféle töredékek általában jogi és hasonló jellegű dokumentumokból kerülnek elő, olyan levéltárakban, amelyekben az irodalomtudósoknak ritkán kutatnak” – magyarázta Ailes.

„E felfedezés annak az eredménye, hogy egy más tudományágban kutató szakember megkért egy általa talált szöveg azonosítására – ez jól mutatja, mennyire fontos, hogy az akadémikusok a tudományágakat áthidalva is együtt dolgozzanak.”

„Egyazon szöveg különböző kéziratai tartalmukban szinte sohasem egyeznek teljesen, így minden egyes felfedezés egy újabb darabot jelent abban a kirakósban, amely segít nekünk megérteni, hogyan olvasták és értelmezték újra és újra e szövegeket a középkorban.”