Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Búcsú a korbácsoktól

2019. szeptember 28. 08:03 Múlt-kor

„A korbácsolás ellentétes az emberi méltósággal,(…) szembe megy a demokratikus intézményeink szellemiségével,(…) a barbár feudális arisztokráciát idézi” – az amerikai író, Herman Melville, aki korábban maga is matrózként dolgozott, így foglalta össze véleményét az amerikai hajókon gyakran alkalmazott büntetésről, a korbácsolásról, az 1850-ben megjelent „White Jacket” című regényében. A közvélemény nagy része egyetértett a szerzővel, sőt Melville lesújtó kritikájának már az 1830-as és 40-es években is hangot adtak a zsurnaliszták, a napilapokban és a folyóiratokban barbár és civilizálatlan aktusnak titulálva a korbácsolást.

<

A tengerésztisztek nagy része azonban hallani sem akart annak beszüntetéséről, mert ebben látta a fegyelmezés egyetlen, hatékony eszközét. Az büntetéspártiak minden bizonnyal a fejüket fogták, amikor 1850. szeptember 28-án az amerikai Kongresszus elfogadta a korbácsolás eltörléséről szóló törvényt.

A korbácsolásnak évszázados hagyományai voltak a tengeren és számos alkalommal alkalmazták retorzióként a fedélzeten elkövetett kisebb és nagyobb vétségek elkövetése esetén. Az ítéletet általában a teljes legénység előtt hajtották végre, a vétkesnek pedig csupasz háttal kellett kiállnia a reá mért ütéseket. A 19. századi büntetésvégrehajtó eszközt a szakzsargon csak „kilencfarkú macskaként” emlegette. A korbács nyeléhez ugyanis kilenc, viaszbevonatú szíjat erősítettek, amelyek végére csomókat, rosszabb esetben ólomdarabokat kötöttek, hogy azok feltépve a bőrt és az alatta lévő húst, minél fájdalmasabb sérüléseket okozzanak.

Az ítéletvégrehajtás után a szerencsétlen áldozatnak egy másik tortúrán is át kellett esnie. A felszaggatott, véres hátfelületre ugyanis gyakran sót tettek, amely elképesztő, maró fájdalommal járt. A művelet elsődleges célja a sebek fertőtlenítése volt, hiszen a korbácsolással fegyelmezni akarták a renitens matrózokat, és nem megölni őket. Bármennyire fájdalmas és brutális roncsolást hajtott végre a korbács a testen, ha a csapások számát „emberi mértékek” közé szorították (a 18. század közepére nagyjából egy tucatra maximalizálták az ütések mennyiségét), a büntetéssel sújtott tengerész viszonylag hamar rendbe jött és újra szolgálatba állt.

A korbácsolás eltörlésének hírére az amerikai haditengerészetnél szolgáló magasrangú tisztek egy jelentős hányada úgy vélte, hogy a „macska” nélkül a hajók fedélzetén gyorsan elszabadul majd a pokol. A haditengerészet a matróznak alkalmas emberanyag tekintetében ugyanis hátrányban volt a kereskedelmi hajókon szolgáló állományhoz képest. A civil hajókon a tengerészek magasabb bérért dolgozhattak és a fegyelem sem volt olyan szigorú, így a tapasztaltabbaknak eszük ágában sem volt a haditengerészet hajóin szolgálni.

Ez a helyzet azt eredményezte, hogy a hadihajókon számos, a társadalom alsóbb rétegeiből származó, kevesebb tapasztalattal bíró, fegyelmezetlen és gyakran alul motivált matróz teljesített szolgálatot. A társadalom elitjéhez tartozó tisztek és egyszerű tengerészek között nagy volt a szociális szakadék. A „közös nyelv” és a megfelelőnek tartott büntetőeszköz hiánya aggodalommal töltötte el a hajóparancsnokokat, akik a hajók fedélzetén a kemény fegyelmezés hívei voltak. A Kongresszus határozata azonban mindent felülírt, civilizáltabb módszerekre volt szükség.

Az új fegyelmezési rendszert 1855-ben vezették be, ahol a nyers testi büntetésnek már nem volt helye. A szabályszegőket innentől kezdve elzárással, az élelmiszer fejadag csökkentésével (gyakran annak kenyérre és vízre redukálásával), vagy éppen zsold megvonásával büntették. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Búcsú a korbácsoktól

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra