A magyar püspökök első római ágensei
2002. augusztus 14. 15:51
Az Apostoli Szentszéknek az európai államokkal és a helyi egyházakkal való kapcsolattartását a 16. század elejétől állandó pápai követségek, az apostoli nunciatúrák biztosították.
Magyarországon a középkor végi állapotokhoz képest modern, a protestáns felekezetekkel versenyképes katolicizmus megszervezése némileg megkésve, az 1600-as évekkel vette tulajdonképpen kezdetét. A közkeletűen Pázmány Péter esztergomi érsek (1616–1637) nevével fémjelzett, s a korszak magyar történelmének arculatát alapvetően meghatározó folyamat a korábbiaknál szorosabb és gyakoribb érintkezést eredményezett a hazai egyházi vezetés és a római központ között.
Az Apostoli Szentszéknek az európai államokkal és a helyi egyházakkal való kapcsolattartását a 16. század elejétől állandó pápai követségek, az apostoli nunciatúrák biztosították. Ezek hálózata a katolikus újjászületés programját felvázoló Trentói (1545–1563) zsinat után épült ki teljesen. A Habsburg-országok, köztük Magyarország felé a bécsi, illetve átmenetileg a prágai és a gráci nunciatúra közvetítette a Szentszék álláspontját, döntéseit, szolgáltatott heti rendszerességgel részletes jelentéseket e területek politikai és vallási viszonyairól.1 Egyértelmű viszont, hogy a nunciusok tevékenysége majd kizárólagosan egyirányú, Rómába menő hírforgalmat biztosított. Ezért a Kúriánál is létrejöttek a jelentősebb államok diplomáciai missziói, amelyek érdekképviseleti tevékenységük mellett Itália központjából szállították a híreket az európai udvarokba. Ne feledjük, hogy a megreformált pápaság a 16. század második felétől egészen az 1630-as évekig ismét a kontinens egyik nagyhatalma volt.
Párhuzamosan a különféle nemzeti egyházak ugyancsak folyamatosan Rómában tartózkodó, fizetett ügyvivőket, latin szóval ágenseket kezdtek alkalmazni. Ezt a kora újkorra jellemző általános „információéhség”, a hírek felértékelődése mellett elsősorban az egyre terebélyesedő pápai bürokrácia tette szükségessé.2 A hangsúly az állandóságon és a rendszeres hírszolgálaton van; alkalmi küldöttek a korábbi időkből is szép számmal ismertek. Magyar részről 1607-től kezdve mutatható ki állandó római ágensek működése. Kezdetben az esztergomi érsekek megbízottai, 1639-től viszont már az egész magyar egyház képviselői: „Agenti delle Chiese d’Ongaria”. (A 16. század utolsó évtizedeiben már hasonló címet viselt Veranchich Antal egykori titkára, Francesco Diotalevi sági apát is, de ő részben Magyarországon, illetve a császári udvarban tartózkodott.) Az 1680-as évek közepéig összesen kilenc ilyen ügyvivő neve ismert.
Az első ágensek
Szinte kizárólag olasz, vegyesen egyházi és világi személyek voltak. Leginkább a császárpárti itáliai arisztokrácia, elvétve a volt bécsi nunciusok környezetéből verbuválódtak. Az érvényesülésnek ezt az olykor az Egyházi Állam vezetéséhez is bejárást nyújtó útját azonban rendszerint egyéb karrierlehetőségek híján választották. Megélhetésüket csak úgy tudták biztosítani, ha a római híreket rendszerint több „megrendelőnek” is továbbították. Így például az 1638–1654 között ágenskedő Pietro Giacomo Favilla római házán egyszerre volt megtalálható a pfalz-neuburgi őrgrófnak és az esztergomi érseknek a címere. Ezzel jelezte, hogy mindkettejük képviseletét és informálását egy személyben ő látja el. A római magyar ágensek szerepe félig diplomáciai jellegűnek tekinthető. Szolgálataikat a császári követség munkáját segítendő olykor a Habsburg-uralkodók is igénybe vették. Presztízsük emelésére rendszerint magyar nemességet és királyi tanácsosi címet kaptak.
Ez utóbbi kitüntetés részben fizetség gyanánt is szolgált, abban azonban korántsem lehetünk biztosak, hogy a pozsonyi kamara a címmel járó éves 100 forintnyi honoráriumot rendszeresen átutalta volna számukra. A finanszírozás kérdése kétségkívül a római magyar agentúra működésének egyik kardinális problémája. Pázmány idejében az ágensek zúgolódásának hiányából a rendszeres juttatás meglétére következtethetünk. Az információszolgáltatás ellentételezése, úgy tűnik, mégis két ettől eltérő pilléren nyugodott. Az egyik lehetőség, amennyiben az ágens legalább a kisebb egyházi rendeket felvette, egy kisebb hazai javadalom odaadományozása volt. Az 1670–1680-as években például Giovanni Giani így birtokolhatta a bátai apátságot. Másik megoldásként a meghalt prelátusok hagyatékát vették igénybe. 1654-ben a római ügyvivő a Draskovich György győri püspök (1635–1650) után maradt ingóságokból 300 aranyscudót kapott, ami hozzávetőleg három évre visszamenő fizetségnek felelt meg.
Az ágensek feladatai
De miben is állt konkrétan az a szolgáltatás, amire a magyar egyházi elit hajlandó volt pénzt áldozni? Mégpedig számos olyan kötelezettsége ellenére, mint a katolikus reform intézményhálózatának kiépítése, vagy a török elleni védelmi rendszer fenntartásához való hozzájárulás. (Gondoljunk csak a nagyszombati egyetem alapításra, valamint a nagyobbrészt a prímási birtokok jövedelméből épített és fenntartott Érsekújvárra.) Elöljáróban le kell szögezni, hogy valójában egy Magyarország és Itália között mindkét irányban működő rendszer fenntartásáról volt szó. Vagyis az ágensek egyik alapvető feladatául az szolgált, hogy a Kúria legkülönbözőbb fórumaira hazai interpretációban juttassák el a magyarországi híreket. Általában tisztában lehettek az általuk kézbesített levelekben foglaltakkal, mivel ezeket sokszor másolatban megkapták. Fontosabb esetekben tartalmukat szóban is előadták a bíborosoknak, alkalmanként akár magának a pápának. Ez azzal az előnnyel járt, hogy a szentszéki döntéshozatal a hozzájuk intézett iratok tartalmával nem csupán az esetleges kérésekre koncentráló - az államtitkárságon vagy a különféle kongregációk („minisztériumok”) hivatalaiban elkészített - kivonatokból ismerkedett meg. Előfordult, hogy csak az ágens kapott írásbeli utasítást, tájékoztatást, az ebben közölteket már kizárólag szóban adta tovább.
Legtöbbször persze csak egy-egy konkrét, az egyházi életet érintő ügy kapcsán vették igénybe szolgálatát. Ugyanakkor megesett, hogy kizárólag a magyarországi belpolitika aktualitásairól informálták, mégpedig azért, hogy értesüléseit megbízható hírforrásként mind szélesebb körben terjessze. 1644 februárjában például Lippay György esztergomi érsek (1642–1666) az erdélyi támadás megindulásáról, és a megállítására foganatosított intézkedések elégtelenségéről tudósította a római ügyvivőt. Méghozzá azzal a nem titkolt céllal, hogy I. Rákóczi György (1630–1648) török szövetségét hangoztatva igyekezzék mind jobban felrázni az ottani közvéleményt. Szelepchényi prímás (1666–1685) 1679-ben többször is kizárólag a kurucokkal és az erdélyi fejedelemmel folytatott tárgyalásainak részleteiről értesítette római megbízottját. Ő viszont azzal a kikötéssel, hogy mindezen értesülések csak a pápának, a bíboros-államtitkárnak, valamint a Habsburg-külképviselet tagjainak adhatók tovább.3
A római ágensek tudósításai
A Nagyszombat, illetve Pozsony és Róma között zajló hírforgalom fontosabb sávját azonban kétségkívül az Örök Városból érkező tudósítások alkották. Miről és hogyan írtak a római ágensek? Egy tipikus jelentés mindig három részből és mellékletekből állt. Ha volt valami folyamatban lévő magyar vonatkozású ügy, esemény, az magától értetődően mindig említésre került. Ezek nagyobbrészt a mindennapi egyházi életet, az agentúra működését érintő kérdések voltak. De például 1636. június 14-én a vezető hír Zrínyi Miklós előző nap VIII. Orbán (1623–1644) unokaöccsénél, Francesco Barberini bíboros-neposnál tett, rendkívül szívélyes légkörű látogatása volt. 1651. december 9-én pedig arról olvashatunk első helyen, hogy Ragusán keresztül népes kísérettel Anconába érkezett az erdélyi fejedelem Párizsba tartó követe. És persze még hosszan folytathatnánk a sort.
A tudósítások másik része mindig a pápai udvar, a Kúria életével foglalkozott. A hazai hierarchia ennek köszönhetően pontosan informálva volt a főbb személyi változásokról. Ezek magyar szempontból kedvező vagy kedvezőtlen következményeiről, a belső erőviszonyok pillanatnyi állásáról. Arról, hogy éppen hány hely van üresedésben a bíborosi kollégiumban, kik az esélyes jelöltek, továbbá a konklávékon kik és miért számíthatnak a legtöbb szavazatra stb. Az ágensek információinak köszönhetően Magyarországon maximálisan tisztában voltak az elengedhetetlen protokoll és reprezentáció római követelményeivel is. Vagyis azzal, hogy pillanatnyilag kikkel érdemes jó „korrespondenciát” fenntartani, pontosan hogyan kell őket címezni, megszólítani. De azzal is, hogy esetleg milyen ajándékot vennének jó néven. 1654-ben X. Ince (1644–1655) neposának, Camillo Pamphili hercegnek Lippay prímás például egy unicornis szarvát küldte, amelyet vélhetően hódoltsági kereskedőktől szerezett be. Az esztergomi érsek figyelmességeit olasz részről rendszerint virágmagvakkal viszonozták hírneves pozsonyi kertje számára. Ezek szorgalmas gyűjtögetését az ágensek is egyik kiemelt feladatukként tartották számon az 1640–50-es években.
Politikai hírek
A jelentések harmadik része mindig a nagypolitikáé volt. A fontosabb hírekről, mint a vesztfáliai békekonferenciát előkészítő bolognai tárgyalásokról, vagy Krisztina svéd királynő - a korban világszenzációnak számító - katolizálásáról és Rómába költözésének részleteiről, maguk az ágensek írtak. Egyébként pedig beszámolójukhoz szinte minden esetben a kézzel írt újságok (avvisi) legfrissebb számait mellékelték. Mégpedig úgy tűnik, hogy heti rendszerességgel. Noha forrásaink rendkívül töredékesek, és számos lelőhelyre szétszóródva találhatóak, e kulcsfontosságú megállapítást két tényező is alátámasztja. Az egyik, hogy az ismert jelentések olykor két-három-négy darabból álló, hat-hét nap eltéréssel keltezett folyamatos sorozatokban maradtak fenn. A másik, hogy a római magyar ágensek birodalmi megrendelőknek dolgozó kollégái a korabeli diplomáciai gyakorlatnak megfelelően ugyancsak minden héten ellátták hírekkel megbízóikat. Ezek nagyobbrészt hiánytalanul megmaradtak, s szerencsére a magyar agentúrára vonatkozóan is számos utalást tartalmaznak.4
Levelezési szokások
A levélforgalom ideális esetben a majd 1300 kilométeres távon 20–30 napot vett igénybe. A leggyorsabbnak és legbiztonságosabbnak a Velencén keresztül menő posta bizonyult. A levelezés nyelve általában az olasz, a Rómába érkezőké viszont sokszor a latin volt. Vannak rá adatok, hogy a kényesebb információk védelméről titkosítással gondoskodtak. A fennmaradt levelek tanúsága szerint a kor szokásának megfelelően szám, illetve betű-szám kombinációt alkalmaztak. Itt kell megemlíteni, hogy a 17. század második felétől szintén jelentős a huzamosabb ideig Rómában tartózkodó magyar szerzetesek, különösen a római magyar gyóntatók ügyintéző, hírközlő szerepe. Ők szinte kizárólag magyarul írtak, ami Itáliában már eleve kellő védettséget biztosított az avatatlan szemek ellen. Csupán néhány könnyen felismerhető latinizmust, nevet igyekeztek álcázni. „Mind az Sándor…, mind az Apánk azt itilte, még akkoris, hogy illenék ollyan emberhez illen süveg, de minden discursusnak az feje, s az vége az volt, hogy az császár… nélkül nem lehet.” Az irodalmi berkekben is jól ismert jezsuita író, Nádasi János 1655-ben papírra vetett soraiból valóban nem egykönnyen deríthette volna ki az esetleg kíváncsiskodó pápai postamester, hogy az írás főszereplői: VII. Sándor pápa (1655–1667), Goswin Nickel jezsuita generális, valamint a Habsburg-uralkodó, III. Ferdinánd (1637–1657); a téma pedig az esztergomi érsek reménybeli bíborosi kinevezése.
Az ágensek hatásköre és kompetenciája
Az információáramlás megbízhatóságának, gyakoriságának, sebességének feltételeit természetesen alkalmi küldöttek is javították. Rómába induló, onnan érkező zarándokok, kispapok, papok, valamint elvétve püspökök hozták-vitték a híreket, akik olykor éppen saját ügyvivőjük házában szálltak meg. Mindazonáltal az üzenetváltás legkevesebb másfél-két hónapos időtartama akkori szemmel is túlságosan hosszúnak bizonyult. Ezért az ágens sokszor nagyfokú önállóságot élvezett bizonyos döntések meghozatalában. Pázmány 1636-ban egyenesen arra hatalmazta fel római képviselőjét, Cornelio Arrigo Motmannt, hogy az ő nevében bármilyen iratot, kérvényt szabadon megfogalmazhasson és benyújthasson a nagyszombati egyetemalapítás pápai elismertetésének kieszközlésére. Különösen nagy súllyal esett tehát latba az ágens személye: képzettsége, tapasztalatai, sőt kapcsolatrendszere; másrészt pedig a rendelkezésére álló ismeretanyag mértéke. Ez utóbbinak állandó minimumát a fontosabb magyar törvényeknek, a hazai egyházszervezet katalógusainak és a magyar kiváltságokat védelmező emlékiratoknak hozzá eljuttatott másolatai biztosították. Mindezek, valamint az ágensek iktatókönyv-vezetési kötelezettségének előírása már-már a római magyar agentúra hivatalszerű működésére engednek következtetni.
E sajátos külképviselet működésének köszönhetően a magyar egyházi elitet a legjobban informált hazai társadalmi rétegnek kell tekintenünk a korai újkorban, mármint ami a Nyugat-Európa felől érkező híreket illeti. Hiszen míg az arisztokrácia leginkább csak Bécsből jutott folyamatos értesülésekhez, addig a főpapság egy másik európai hatalmi központban is állandó, szervezett információs bázissal rendelkezett. Az így szerzett ismereteket az egyházi felsőréteg mindazonáltal nem monopolizálta. Rendszeresen megosztotta azokat a világi elit tagjaival, eképpen ellentételezve a nádori és báni, elsősorban a hódoltságra irányuló hírszolgálat információit.
Az önálló római magyar agentúra működése csupán a rendi „önkormányzat” keretei között volt lehetséges. A Habsburg-abszolutizmus ugyanis már a 18. század elején megszüntette az álló szentszéki magyar képviseletet. Szerepét egy újonnan létrehozott és egészen 1918-ig működő összbirodalmi intézmény, a császári és királyi agenzia (K.u.K. Agentie für Geistliche Angelegenheiten) vette át.5
A Monarchia felbomlását követően a szentszéki magyar követség kánonjogi tanácsosai, majd a Pápai Magyar Intézet rektorai lettek a magyar püspöki kar hivatalos római ügyintézői.6 Velük ma is nap mint nap találkozni lehet a Vatikán utcáin.
Jegyzetek
1Michael F. Feldkamp: Die europäischen Nuntiaturen in der frühen Neuzeit unter besonderer Berücksichtigung der Luzerner Nuntiatur. Zeitschrift für schweizerische Kirchengeschichte 88 (1994) 27–48; Donato Squicciarini: Nunzi apostolici a Vienna. Cittŕ del Vaticano 1988.
2H. Jedin: Propst G. B. Barsotti, seine Tätigkeit als römischer Agent deutscher Bischöfe (1638–1655) und seine Sendung nach Deutschland (1643–1644). RQ 39 (1931) 377–425; H. Kühn-Steinhausen: Die Korrespondenz Wolfgang Wilhelms von Pfalz-Neuburg mit der römischen Kurie. Köln, 1937.
3Publikálatlan utasítások és jelentések: MOL MKA Act. eccl., Irreg., 30. t.; ELTE EKK coll. Pray, tom. 32; Arch. prov. Mar. OFM. Conv. (Pozsony), lad. 60, fasc. 30; PL AEV n. 148/3. 159. 216, valamint AS Act. Prot., prot. 7. 18 és Act. Rad., n. 196, 10. 13. 14. 22. 24–26. 28–29. cs.
4Birodalmi ágensek jelentései: MZA Rod. Arch. Dietr., kart. č. 430. 436. 438–439. 441; ÖStA AVA Arch. Harrach, Kart. 136. 147–148.
5R. Blass: Die k.k. Agentie für geistliche Angelegenheiten. MÖStA 7 (1954) 47–89.
6Vö. Németh L.: Mindszenty József bíboros levelei a Pápai Magyar Egyházi Intézetben. MEV-Regnum 11 (1999)
szerkesztőségét!
