A Ku Klux Klán titkos női tagjai

2019. június 27. 08:34 Múlt-kor

Az első KKK és a feketék ellenállása

A Ku Klux Klán története három fázisra osztható, melyek mindegyikében közreműködtek nők is. Az első időszak a XIX. századig nyúlik vissza az 1860-70-es évekre, amikor a Tennessee állambeli Pulaskiban létrejött a csoportosulás a polgárháború után a rekonstrukció, azaz az Unió helyreállításának időszakában. A cél elsősorban a fehérek felsőbbrendűségének hangsúlyozása feketék felett, ami egyre intenzívebb agresszióba csapott át. Az első „nagymester”, Nathan Bedford Forest úgy ítélte meg, hogy a számos, feketék által elkövetett nemi erőszakra a kormány és a törvénykezés nem ad megfelelő válaszreakciót, így a klán tagjainak jutott a feladat, hogy a nőket megvédjék.

Az 1870-es évekre a szervezet összeomlott, ám a századfordulóhoz közeledve ismét erősödtek a rasszista megnyilvánulások. A feketék nem hagyták válasz nélkül az elharapódzott konfliktust és hangot adtak sértettségüknek. Az első lépést Ida B. Wells tette meg, aki 1895-ben készült, „The Red Record” című pamfletjében a klán szexuális bántalmazásokkal kapcsolatos vádját egy gyenge kifogásnak és ürügynek nevezte. Egy másik jelentős lépést Billie Holiday jazzénekesnő tette meg a „Strange Fruit” című dalával, melyben ironikus módon metaforái által a fehér nők felelősségére is kitér, politikai hangvétele miatt nemigen játszották a rádiók.

A második KKK és női kiegészítő szervezete

Billie Holiday protestálása már az újraszervezett klánra irányult, melyet 1915-1930 között működtettek tagjai. A KKK második megalakulását az 1915-ös, „Egy nemzet születése” című film is inspirálta, melyben egy fehér nő egy fekete rabszolga erőszakosságának esik áldozatául. A szervezet intenzitását szokatlan módon 1917-ben egy női csoportosulás, a Daughters of the Confederacy is tovább fokozta. A nők jelentős része nyilván a nemi inzultustól félve segítette a klán ideológiájának terjesztését, sőt létrehoztak egy női kiegészítő szervezetet, a WKKK-t is, melyhez az időszak alatt mintegy félmillióan csatlakoztak.

A második KKK a sikert elsősorban Elisabeth (Bessie) Tyler újságírónak és üzletasszonynak köszönheti, aki komoly lobbitevékenységet folytatott a szervezet érdekében. Edward Young Clarke-kal, az egyik klántaggal közösen létrehoztak egy alapítványt, a Southern Publicity Associationt, majd felajánlották szolgálatukat a KKK vezetőjének. Már fél év elteltével több százezer dollárral növelték a klán bevételeit, ehhez nem csupán az alapítvány, hanem a nő sajtótevékenysége is hozzájárult. The Washington Chapter hirdette Elisabeth nézeteit kiegészítve egy hatásos toborzó plakáttal, melyben felhívták az állampolgárok figyelmét a bűnözés és az erőszak terjedésére a klánt ajánlva megoldásként. A XX. század első felében nem csupán a létszám és a működés változott, hanem a „profil” is. Immáron nem kizárólag a feketék ellen léptek fel, hanem a zsidók, katolikusok vagy bármilyen más bevándorlók ellen is.

Az aktuális vezető Daisy Barr volt, akit társa kampánytevékenysége lenyűgözött. A WKKK tagjai egy újfajta, más szemléletű női képet testesítettek meg a korszakban, lelkes szüfrazsettek voltak és tevékenyen részt vettek, amennyire lehetett, a politika terén. Barr is egyike volt ezeknek a nőknek, vallásos, elsősorban kvéker volt, aki az egyházban a vezető pozíciókat igyekezett megszerezni, fellépett az alkoholizálás és a családon belüli erőszak ellen is, valamint a helyi női Republikánus Párt prominens személyeként szót emelt a nők képzéséért is

Katherine M. Blee szociológus Women of the Klan című könyvében lerántotta a leplet a klán terjeszkedésének titkáról az 1920-as évek Amerikájában és részletesen bemutatta a női tagok fellépését és módszereit. Kapcsolatba hozza ezeket a kampánytevékenységeket a női jogok és a női jólét erősödésével. A változások következtében például felléptek az oktatás reformjáért, ezzel párhuzamosan pedig elérték, hogy a katolikus oktatókat protestánsok váltsák fel.

Népszerűsítő munkájukat igyekeztek a társadalom minden tagja felé közvetíteni, emiatt alkalmanként egyszerűbb és szórakoztató módozatát választották ideológiájuk terjesztéséhez. Időnként koncerteket és egész napos sporteseményeket szerveztek, ahol a WKKK daloskönyvéből, a Musiklanból közösen énekeltek férfiak és nők. A dalok elsősorban tisztaságról, az anyaságról, fehér mivoltukról és az amerikai történelemről szóltak, a népszerűség töretlen volt egészen 1927-ig. Elisabeth Tyler ekkor botrányos viszonyba keveredett üzleti partnerével, Edward Young Clarke-kal annak ellenére, hogy mindketten házasok voltak. A viszony nyilvánosságra került és hatalmas port kavart, ráadásul illegális whiskyárusítással is foglalkoztak a szesztilalom (1919-33) idején.

Az elnőiesedett harmadik KKK

Tyler magával rántotta a klánt is, így 1930-ra lezárult a második fázis és több mint 20 év telt el, míg harmadszorra is megalapították a szervezetet, melyez immár formálisan is megengedett volt a női tagok csatlakozása. A KKK harmadik feltámadását egy politikai folyamat váltotta ki, ugyanis megkezdődött a feketék bevonása a közügyekbe és a politikai életbe, ezt a jelenséget igyekezett az új csoport gátolni. A női tagok hivatalos befogadása sem véletlen, hiszen az erősödő női egyenjogúság a fekete nők közt is terjedt, mely gyakran a fehér és fekete nők közti szolidaritásba torkollott.

Az 1970-es évektől pedig kifejezetten toborozták a nőket, miután az FBI komolyabb fellépést rendelt el a tagokkal szemben, hiszen rájuk kevésbé gyanakodtak bűnözőként, ráadásul sikerült a férfiakat visszatartani a bűncselekmények elkövetésétől. A nők könnyen kötöttek kapcsolatokat és ügynökként is sikeresen szerveztek be új tagokat, így szerepük a klánon belül jelentősen megnőtt. Blee egy interjúban állította, hogy a szervezet fele nő volt. Időnként akadtak is konfliktusok a két nem között, egyik ilyen eset, amikor az egyik klán feje lányát kívánta utódjává tenni, ám a tagok hallani sem akartak róla. Befolyásuk és befogadottságuk ugyan pozitív irányba haladt, ám vezető pozíciót még nem kaphattak.