Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A legendás tengeri csata korából való épületet fedeztek fel Szalamisz szigetén

2019. június 25. 18:38 Múlt-kor

Egy nagyméretű ókori görög épület maradványai kerültek elő a 2500 évvel ezelőtti, legendás szalamiszi tengeri ütközet helyszínének közelében – jelentette be a görög kulturális minisztérium a Newsweek cikke szerint. Az építmény romjait a Szalamisz szigetének partjai mentén lévő sekély vízben fedezték fel, és 2018 júniusában és júliusában egy különleges technika segítségével vizsgálták át és datálták a régészek.

<

A víz alatti kutatásra specializálódott régészek felmérést végeztek a sziget partjai mentén, amikor a sekély vízben a romokra bukkantak. Az építmény körülbelül 15 méter hosszú, és egy észak-déli tengelyen helyezkedik el. A kutatók szerint nagy középület lehetett, amely a Kr. u. 3. századig, a késő római korig használatban maradt.

A kutatók szerint ez lehetett a sziget egyik fő középülete, mivel a város legalacsonyabb pontján helyezkedett el – a kikötőben. Az épületmaradványok mellett a régészek kerámiadarabokat, szobrokat, oszlopokat és más, az épülethez tartozó leleteket is találtak. A márványtárgyak között van egy fej is, amely egy sportoló vagy isten szobrához tartozhatott. E lelet a Kr. e. 4. századra datálható.

A 2018-as felmérés során a kutatók új technikát is alkalmaztak: egyfajta mobilgáttal vették körbe a romokat, így a vízszintet csökkentve jobban meg tudták vizsgálni a maradványokat, és az üledékből is jobb mintákat tudtak venni a datáláshoz.

Az épület azért is fontos felfedezés, mert segíthet a kutatóknak képet alkotni a térség 2500 évvel ezelőtti topográfiájáról. Ekkoriban – Kr. e. 480-ban – zajlott ugyanis a szalamiszi csata.

Az ütközetben a perzsa katonai sikerek sorozata után a görög városállamok szövetsége Themisztoklész vezetésével fordított a helyzeten, és a szalamiszi tengerszorosban kisebb hajóikkal szétzúzták a nagyobb, nehézkes mozgású hajókból álló perzsa flottát.

A görögök annak ellenére arattak győzelmet, hogy a perzsák számbéli fölényben is voltak. A szalamiszi csata volt a görög-perzsa háborúk egyik utolsó nagy ütközete, és valódi fordulópontot jelentett a görög – és ezáltal az európai – történelemben, mivel a Perzsa Birodalom ezt követően nem jelentett fenyegetést a görög városállamokra.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A legendás tengeri csata korából való épületet fedeztek fel Szalamisz szigetén

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra