Egy kocsmai kiruccanásnak köszönhetően kudarccal végződött az amerikaiak támadása
2019. április 28. 09:11 Múlt-kor
A csónakban ülő legénység a dagállyal és a heves széllel birkózott. Fáradtak voltak, de evezniük kellett, hiszen még az éj leple alatt kellett a küldetésüket teljesíteniük. A préda, nagyjából 400 hajó, kiszolgáltatva várakozott a kikötőben. 1778. április 28-án, nem sokkal éjfél után John Paul Jones kapitány két csónaknyi, 30 emberből álló különítménye végre partra szállt az angliai Whitehaven kikötőjében, hogy megindítsa a rebellis amerikaiak függetlenségi háborújuk folyamán indított, egyetlen támadását a brit anyaföld ellen.
John Paul Jones Skóciában nőtt fel, tengeri karrierjét pedig brit kereskedelmi hajókon szolgálva kezdte. A kapitányi előléptetése esélyei egy engedetlen tengerésznek köszönhetően azonban tovaszálltak. Jones ugyanis megkorbácsoltatott egy renitens matrózt, aki nem sokkal a büntetés végrehajtását követően belehalt sérüléseibe. Röviddel a tragikus incidens után Jones legénysége egy újabb tagját küldte át a másvilágra, akivel egy bérvita miatt kardpárbajba keveredett. Mivel csak a bíróságon tudta volna tisztázni magát, de ehhez nem nagyon fűlött a foga, így az észak-amerikai brit kolóniákra menekült és 1775-ben belépett a függetlenségi háborúban a britek ellen harcoló kontinentális haditengerészetbe.
Kapitányi ambíciói, így végre valóra váltak; a John Paul Jones irányította USS Ranger 1778. április 10-én futott ki a franciaországi Brest kikötőjéből. Miután brit kereskedelmi hajókra vadászott, a USS Ranger az északnyugat-angliai kikötőváros, Whitehaven felé vette útját. Jones az apály miatt a kikötőben horgonyzó brit hajókat akarta felgyújtani. Miután összeállította vállalkozó szellemű matrózokból álló csapásmérő egységét, csónakba szállt, és a kikötő felé vette az irányt. A csapatnak feltűnés nélkül sikerült partot érnie, majd kiiktatnia a kikötő ágyúit.
,A kommandó további ténykedése azonban már nehézségekbe ütközött. A lámpásokból, amelyeket magukkal hoztak, kifogyott az olaj, amely nélkül a hajók felgyújtása nagy nehézségekbe ütközött. Jones ezért megparancsolta pár emberének, hogy a rakpart menti házakba betérve szerezzen lámpaolajat. A csoport másik felével, olaj ide vagy oda, hozzálátott a kikötőben veszteglő Thompson nevű hajó felgyújtásához. A szervezett akció gyakorlatilag idáig tartott, mert az „olajkereső egység” tagjai, úgy gondolták, hogy küldetésüket egy kis italozással teszik színesebbé és szünetet tartottak: beugrottak egy közeli ivóhelyre, egy-két kupicára. A Jones mellett serénykedő katonák egyike pedig hirtelen csapatot és nemzetet váltott és elosonva bajtársaitól, figyelmeztette a helyieket a készülődő gyújtogatásra.
A britek a kikötőbe siettek, ahol az amerikaiaknak már lángra lobbantották a Thompsont. Jones, miután észlelte, hogy a helyi fegyveres erők megjelentek a színen, visszavonulót fújt, így a kikötőt nem sikerült égő pokollá változtatnia. Az általa vezetett támadás hatása ezért jelképesnek mondható, a briteknek azonban be kellett látniuk, hogy az anyaországi kikötőik nincsenek biztonságban, így a háború folyamán kénytelenek voltak megerősíteni katonai védelmüket.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
