Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
2019. március 22. 18:26
Napjainkban a „Thor” név hallatán az emberek többségének Chris Hemsworth ausztrál színész izmos alakja jut eszébe, amint a skandináv ihletésű képregényhőst játssza a mozivásznon. A viking kori skandinávok számára a leggyakrabban a viharokkal kapcsolatba hozott isten hasonlóan csodálatra méltó lehetett tetteiért – erős erkölcsi tartásáért azonban korántsem.
Skandináv hit és társadalmi összetettség
A legújabb kutatások szerint a kereszténység előtti Skandináviában az istenek nem a morális iránytű szerepét töltötték be, és az emberek nem várták tőlük azt sem, hogy megbüntessék a gonosztevőket. Annak ellenére, hogy nem voltak mindentudó, moralizáló isteneik, a térségben lakók összetett társadalmat hoztak létre. Ez arra utal, hogy még a kisebb istenségekben való hit is együttműködésre sarkallhatja az embereket, jelentették a kutatók 2018 decemberében a „Religion, Brain & Behavior” (Vallás, agy és viselkedés) című tudományos szaklapban.
„A vikingek szemszögéből nézve úgy tűnik, számos természetfeletti lény van, akik az együttműködést könnyítik meg” – mondta a tanulmány szerzője, Ben Raffield, a svédországi Uppsalai Egyetem régésze.
Thor, Odin, Freyja és más északi istenek nevei napjainkban is széles körben ismertek, azonban annak megállapítása, hogy a korabeli skandinávok valójában mit is hittek róluk, nem egyszerű feladat. Azelőtt, hogy keresztény térítők és utazók kezdtek a térségbe érkezni Kr. u. 800 körül, az itt élők nemigen foglalták írásba hitvilágukat. A sagák, versek és balladák, amelyek a skandináv panteon tetteit rögzítik, viszonylag későn, a 12. és 14. századok között kerültek lejegyzésre, ráadásul olyan emberek által, akik vagy maguk is keresztények voltak, vagy legalábbis kapcsolatba kerültek már a kereszténységgel, így nehéz megmondani, a keresztény gondolatok vajon hatással voltak-e a leírtakra.
Mindazonáltal a sagák és költemények rengeteg információval szolgálnak a kereszténység előtti skandináv hitről – mondta el Raffield, főleg, ha összevetjük őket a régészeti leletanyaggal. Kollégáival számos viking kori emléket és szöveget elemeztek, köztük a Verses és Prózai Eddát, számos egyéb sagát, és utazók beszámolóit is. Az általuk készített tanulmány egy jelenleg is folyó antropológiai vita része, amely annak megállapítására törekszik, vajon a természetfeletti tényezőkbe vetett hit-e az, ami az összetett emberi társadalmak vázául szolgál. A történelem és a pszichológia területeiről létezik némi bizonyíték arra, hogy egy vagy több isten segíthet megfegyelmezni az embereket a büntetés elrettentő ereje által, ezzel megnövelve az együttműködési hajlandóságot még idegenek közt is. Ha azonban ez igaz, még mindig kifejtésre vár, hogy ehhez egy nagy, mindentudó istenségre, mint a zsidó, keresztény és iszlám hitek istene van-e szükség, vagy bármiféle nem e világi lények általi megfigyelés elegendő.
A viking kori skandinávok azért szolgáltak érdekes esettanulmányként a kutatók számára azt illetően, hogy egy isten vagy istenek megkönnyíthetik-e a komplex társadalommá való fejlődést, mert a térség lakossága hatalmas változásokat élt át Kr. u. 750 és 1050 között. A korszak elején Skandináviát kisebb törzsek lakták, míg a végére már hierarchikus királyságokba rendeződött, politikával és törvényekkel, amelyek képesek voltak egészen Észak-Amerikáig eljutó tengeri expedíciókat megszervezni. Raffield és társai azt szerették volna megtudni, hogy ehhez szükség volt-e moralizáló, magasztos istenekre, avagy „nagy” istenekre, mint a bibliai Isten.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
