Miért olyan csúnyák a csecsemők a középkori ábrázolásokon?

2019. február 22. 19:01 Múlt-kor

A legtöbb ember vélhetően egyetért azzal a kijelentéssel, hogy a kisbabák aranyosak. Kevesen mondanák, hogy a mosolygós, telt arcú, nagy szemű kisdedek kimondottan csúnyák lennének. Ennek tudományos okai is vannak: az Oxfordi Egyetem kutatói bebizonyították, hogy a babák „cukisága” evolúciós túlélési mechanizmus – külsejük arra ébreszt késztetést a felnőttekben, hogy gondoskodjanak róluk. Mindazonáltal a babák – mint minden más téma – ábrázolása a művészetben az adott kor kultúrájával is összefügg, és a kisgyermekeket is másként festik le különféle időszakokban.

A középkori európai művészetre például jellemző, hogy egyáltalán nem ábrázolta „aranyos” módon a babákat. A reneszánsz kerubszerű csecsemőihez és a későbbi korok realisztikus ábrázolásaihoz képest igen szembetűnő a különbség. Számos festményen egyszerűen úgy tűnik, mintha arányosan lekicsinyített felnőttek lennének – és ez nem is áll távol az alkotók szándékától.

Matthew Averett amerikai művészettörténész, „A kora újkori gyermek a művészetben és a történelemben” című könyv szerzője elmondta: „Ha alapvetően más fényben gondolunk a gyermekekre, a festmény tükrözni fogja az attitűdöket.” A középkori művészetet általánosan motiváló szándékokból kifolyólag két jelentős oka van a korabeli művészek stílusának.

Egyrészt a gyermekábrázolások túlnyomó többségét az egyház rendelte. A leggyakrabban ábrázolt csecsemő természetesen Jézus volt, az utána következő leggyakoribb alakok pedig szintén a Bibliában szereplő gyermekek voltak. Ezen ábrázolásokra a „homunculus” fogalma volt hatással – a kész felnőtt formájában születő gyermek.

A terminus szó szerint „kis embert” jelent. Averett szerint „van az az elképzelés, hogy Jézus tökéletesen megformált és változatlan volt, és a bizánci festészettel kombinálva ez lett az egyik standard módja annak, hogy Jézust ábrázolják. Egyes képeken még az is látszik, mintha kopaszodna.” Alapvetően tehát a gyermek Jézus képe vált a csecsemők általános képévé a korban.

A másik ok valóban stilisztikai vonatkozású. A középkori alkotók teljesen lelkülettel közelítették meg a művészetet, mint későbbi reneszánsz társaik. Számukra – bármilyen meglepő is – egyszerűen nem volt fontos sem a realizmus, sem az emberi alakok ideális, esztétikailag „szép” szintre emelése. A középkori ábrázolások furán hathatnak a mai szemnek, azonban közel álltak az expresszionista művészethez.

A kifejezés szándéka megvolt, azonban mivel az egyéni művészeket ekkoriban nem jegyezték úgy, mint a későbbiekben – nem voltak „híres” festők vagy krónikamásolók – az egyéni alkotás szabadsága keveset jelentett számukra. Aminek ők akartak megfelelni, az a korabeli norma volt. Emiatt vélhetően a korabeli emberek számára sem tűnhettek furcsának a felnőtt kinézetű csecsemők a rajzokon és festményeken – ekkoriban ez volt a norma.

A reneszánsz kora ezzel szemben a művészi kreatív szabadság újjászületésének időszaka volt, amikor a humanista eszmék kezdtek felülkerekedni a vallás és az egyház felett. Az ideálok változása idővel az emberi test elterjedt ábrázolásmódjaira is kihatott. Nagyobb teret kapott a realizmus és az érzések közvetítése a bevett toposzok helyett, így az alakok is változtak: a nők vágykeltőbbek, a gyermekek pedig aranyosabbak lettek. Az idealizált ábrázolásokon egyenesen kerubokhoz hasonló gyermekek láthatók.

Az újkor fontos újdonsága volt a középosztály megerősödése az évszázadok során, ami azt jelentette, hogy egyre többeknek vált lehetővé műveket rendelni festőktől, gyakran saját maguk és családjuk ábrázolásait. A legtöbben természetesen azt akarták, gyermekeik is minél szebbnek tűnjenek.

Mindemellett változott a csecsemőkről alkotott kép is a középkorhoz képest: bűn nélkül valónak kezdték el tekinteni őket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a középkori szülők ne szerették volna gyermekeiket, vagy ne törődtek volna velük, azonban nem helyeztek akkora hangsúlyt ártatlanságukra, mint a későbbi korokban. A bűntől mentes születés pedig azt jelentette, hogy nem ábrázolhatták őket bölcs kinézetű, felnőtt emberekként. A középkori festmények mássága tehát a gondolkodásmód, a szülőség fogalmai és a művészet céljainak változásait tükrözik az idők során.