Lengyelország így fizet!

2018. december 1. 15:11 Grzegorz Lubczyk

Mindketten a XIX. század utolsó évtizedében születtek. Útjaik 1939 szeptemberében keresztezték egymást egy Miskolc melletti lengyel menekülttáborban. Paradox módon a német nyelv, a lengyeleket lerohanó németek nyelve könnyítette meg a menekült Henryk Sławiknak, hogy kapcsolatot teremtsen id. Antall Józseffel, a Belügyminisztérium IX. Osztályának igazgatójával, aki ekkor a kormány menekültügyi biztosának szerepére készült.

A két, nagyszerű szervezőkészséggel megáldott ember hazafias, egyúttal természetes kötelességének tartotta, hogy minden erejével, képességével hazáját és bajba jutott embertársait szolgálja. Napjainkban mindez talán túl patetikusan hangzik, de ők ilyenek voltak. Magatartásuk, cselekedeteik mind azt bizonyítják, hogy manapság alig érthető odaadással kezelték a rájuk bízott feladatokat, amelyek forgatókönyvét a kiszámíthatatlan háborús valóság írta.

Ki tette volna meg ugyanis, hogy Magyarország készülő német megszállásának tudatában, zsebében felesége és tizennégy esztendős lánya nevére is kiállított vízummal nem menekül Svájcba? Az emberek többsége bizonyára élt volna a lehetőséggel, de nem Sławik. „Nem hagyhattam csak úgy magukra azokat, akiket a sors a gondjaimra bízott” – magyarázta döntését Krysia nevű kislányának Balatonboglár melletti búvóhelyén. Felesége, Jadwiga, akit letartóztattak a hitleristák, ekkor már egy budapesti börtönben volt.

Sławik leánya, Krystyna Sławik-Kutermak asszony első könyvemben – mintegy tíz évvel ezelőtt – így beszélt a két férfiről: „Édesapámat és Antall Jóska bácsit az Úristen alighanem ugyanabból az agyagból gyúrta. Ezért is értették meg egymást olyan jól.” Stefania Pieloktól, Sławik hűséges titkárnőjétől pedig a következőket hallottam 2004-ben: „Mindketten kivételes emberek voltak. Tudtam, hogy ha bajba kerülök, ők nem hagynak cserben, tudtam, hogy minden ügyben bízvást fordulhatok hozzájuk. És mindezt nem »valamit valamiért« alapon, csupán szívből. Sławik soha nem magát, hanem a másik embert helyezte előtérbe. Ugyanígy viselkedett Antall József is. Hol vannak ma ilyen emberek? Életemben soha többet nem találkoztam hozzájuk hasonlókkal. Az elnök úr egyszer ezt mondta nekem: »Az embereket csak jókra és rosszakra lehet osztani. Ez minden, ne felejtsd el!«”

Életet a barátságért

A lengyel–magyar kapcsolatok történetében a II. világháború nem az első, de alighanem a legjelentősebb időszak volt, amely a nemzeteinket összekötő testvéri barátság bizonyítékát adta. Mi, lengyelek éppen ezért kötelességünknek tartjuk, hogy emlékezzünk olyan magyar személyiségek rendkívül bátor döntéseire, amilyen Horthy Miklós kormányzó, Teleki Pál miniszterelnök, Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter, Csáky István külügyminiszter és sok más politikus volt. Hálásak vagyunk, amiért a magyar kormány – határozottan visszautasítva Hitler óhaját – nem engedte, hogy német csapatok magyar területen vonuljanak át Lengyelország megtámadására; hálásak vagyunk, amiért megnyitották a magyar határt, s több éven át menedéket nyújtottak több mint 120 ezer lengyel menekültnek az után, hogy 1939. szeptember 17-én a Szovjetunió is megtámadta Lengyelországot.

Erre gondolt Henryk Sławik, amikor a Wieści Polskie (Lengyel Hírek) 1943. május 12-i számában a következőket írta: „Amikor lábunk szülőhazánk szent földjét érinti újból, akkor sokan közülünk visszatekintenek majd a vendégszerető magyar földre, amely oly szívélyesen vont magához, és annyi éven át táplált bennünket. (...) Sok kedves baráttal találkoztunk itt, nem is sejtve, hogy annyian vannak – gyakran távoli falvak egyszerű emberei, papok, orvosok, hivatalnokok, parasztok és munkások. Olyanok voltak ők, mintha a mi közös ügyünk ismeretlen katonái lettek volna – hétköznapi emberek, akik azonban soha nem inogtak meg, és soha nem fukarkodtak odaadni szívük melegét. SOHA NE FELEDJÜK ŐKET!” (kiemelés tőlem – G.Ł.)

Sławik a magyarok iránti őszinte hála kötelezettségét szó szerint értette. Magyarország 1944. március 19-én bekövetkezett német megszállása után Sławikot is, Antallt is nagy erőkkel kereste a német elhárítás. Néhány hétig tartó bujkálás, rejtekhely-változtatás után sajnos, mindkettejüket elhagyta a szerencse. Amikor a Gestapo svábhegyi központjában szembesítették őket, Sławik rendkívüli bátorságról tett tanúbizonyságot. A kegyetlen kínzások ellenére tagadta, hogy Antall részt vett volna mintegy 40 ezer lengyel közkatona és tiszt Franciaországba, majd a Közel-Keletre történő átjuttatásában; s segédkezett volna lengyel zsidók mentésében. Egyéb vádak is elhangzottak Antall ellen, ám Sławikból egyiknek a megerősítését sem tudták kiverni a gestapósok. Amikor a kihallgatás után a Fő utcai börtönbe szállították át őket, József, kihasználva az őrök figyelmetlenségét, megsimogatta a félholt Henryk kezét, hogy megköszönje neki az életét. „Visszasimogatott és halkan, elhárítóan súgta: »Lengyelország így fizet«” – olvashatjuk id. Antall József visszaemlékezésében.

A hallgatás fala

Sławikot 1944. augusztus 23-án, Mauthausenben megölték a németek. Mielőtt azonban a háború utáni Lengyelország új vezetése hosszú elhallgatásra ítélte volna, 1946-ban Katowicében –  amelyhez közéleti tevékenységének legjobb évei fűződtek – még utcát neveztek el róla. Három nap múlva a város képviselő-testületének vissza kellett vonnia döntését, mivel a Lengyel Emigráns Kormány képviselőjét, aki egyúttal függetlenségi elkötelezettségű szocialista volt, nem lehetett az új politikai körülmények között kitüntetni.

Antall József a háború után újjáépítési miniszter lett. Amikor azonban a kommunisták megszilárdították pozíciójukat, a hozzá hasonló személyeket kezdték kiszorítani a hatalomból. Antall József leánya, Héjj Lászlóné Antall Edit a következőképpen emlékezik erről első Sławik-könyvemben: „Amikor a kommunista idők jöttek Magyarországra, apámról azt állították, hogy a háború idején lengyel burzsujokat támogatott a belügyminisztériumi osztály kereteiből. Nem ismerték el vitán felüli érdemeit, ami élete utolsó napjaiig fájt neki. Néhány évvel a háború után a hálás lengyel menekültek lengyelországi látogatásra hívták meg apámat, de Rákosi, annak ellenére, hogy a kormányban ekkor még többségben voltak a kisgazdák, nem adott neki kiutazási engedélyt. (...) Hősiesen viselte a félreállítást, amivel az akkori diktatúra emberei alázták meg. Nagy keserűséget okozhatott neki, hogy őt, az igen tevékeny embert, 53 évesen (!) teljesen kizárták a közéletből.”

Magyarországon sokáig hallgattak Antallról. Majd csak 30 év elteltével, 1974-ben, éppen a halálát követő napon, jelent meg a Magyarország című hetilapban az első cikk a magyarországi háborús lengyel menekültekről, s az olyan magyarokról, akik, miként Edit édesapja, fontos szerepet játszottak a menekültek életében.

Ne feledjük őket!

Ahhoz, hogy a lengyel–magyar kapcsolatoknak ez a rendkívüli időszaka ne vesszen a feledés homályába, jelentős mértékben járultak hozzá olyan könyvek, mint a lengyel menekültek visszaemlékezéseit tartalmazó magyar nyelvű Barátok a bajban (Európa Könyvkiadó, 1985), illetve a Menekült-rapszódia (Széphalom Könyvműhely, 2000). Sokat jelentettek a Lengyel Köztársaság Budapesti Nagykövetsége által szervezett megemlékezések – 1999-ben Henryk Sławik és id. Antall József védnökségével a menekültügy 60. évfordulója alkalmából, 2009-ben pedig a 70. évforduló alkalmából.

Nagy lépést jelentett a Sławik és Antall méltó történelmi helyének kiharcolásáért folyó küzdelemben az, hogy a Yad Vashem intézet mindkettejüknek odaítélte A Világ Igaza címet, amelyhez jelentős mértékben járult hozzá Henryk Zvi Zimmermann, aki 1943/1944 fordulóján közeli munkatársa volt a Polgári Bizottság elnökének, Sławiknak. A Jeruzsálemben tartott ünnepségen elhangzott, hogy Henryk Sławik - többek között Antall József segítségével - mintegy ötezer lengyel zsidót mentett meg. A posztumusz elismerést édesapjuk nevében gyermekeik vették át: 1990 novemberében Krystyna Sławik-Kutermak, 1991 májusában pedig ifj. Antall József, ekkor már a Magyar Köztársaság miniszterelnökeként.

Zimmermann inspirálására írtam meg Szilézia nagy „Igazáról” szóló első könyvemet Polski Wallenberg. Rzecz o Henryku Sławiku (RYTM, 2003) címmel, amely Magyarországon A lengyel Wallenberg. Henryk Sławik és idősebb Antall József története (Széphalom Könyvműhely, 2004) címmel jelent meg. A könyv alapján Marek Maldisszal Henryk Sławik. Polski Wallenberg címmel dokumentumfilmet készítettünk a Lengyel Televízió számára (TVP 2004). Ugyanebben az évben a Lengyel Köztársaság elnöke, Aleksander Kwaśniewski posztumusz a Lengyelország Újjászületése Érdemérem Parancsnoki Keresztje a Csillaggal kitüntetést adományozta Henryk Sławiknak, Jastrzębie Zdrój–Szeroka 3. sz. Gimnáziuma pedig, Lengyelországban elsőként, felvette a város szülöttének, Sławiknak a nevét. A hozzám eljutott újabb információk és azok a tapasztalatok, amelyeket a magyarországi háborús lengyel menekültekkel kapcsolatos ismeretek külföldi terjesztése során szereztem (többek között Magyarországon, Franciaországban, Németországban, Kanadában), arra késztettek, hogy újabb könyvet írjak HENRYK SŁAWIK. Wielki zapomniany Bohater Trzech Narodów (RYTM) 2008) címmel (magyarul: Három nemzet elfeledett hőse: HENRYK SŁAWIK, Széphalom Könyvműhely 2009).

Hálájuk kifejezéseként a helyi hatóságok Katowice egyik körterét és Jastrzębie Zdrój–Szeroka egyik utcáját Sławikról nevezték el. 2008-ban Katowicében megalapítottuk a Henryk Sławik Társaságot, ennek kezdeményezésére Katowice 19. sz. Gimnáziuma, Lengyelországban másodikként, felvette Sławik nevét, a lengyel köztársasági elnökhöz pedig azzal a kéréssel fordultunk, hogy adományozza Sławiknak a legmagasabb lengyel kitüntetést. 2010 februárjában Katowicében Lech Kaczyński lengyel köztársasági elnök, Sólyom László magyar köztársasági elnök jelenlétében, Henryk Sławiknak posztumusz a Fehér Sas Érdemrendet, Antall Józsefnek pedig a Lengyelország Újjászületése Érdemérem Nagykeresztjét, a külföldi állampolgároknak adható legmagasabb lengyel kitüntetést adományozta. 2009-ben Vácott, az egykori lengyel zsidó gyerekek árvaházának falán lepleztek le a város vezetése által készíttetett, az intézmény létrehozóira – Sławikra és Antallra – emlékeztető kétnyelvű emléktáblát.

A háborús lengyel menekülteknek nyújtott magyar segítségre, gondoskodásra vonatkozó ismeretek terjesztésében újabb jelentős kezdeményezésként szeretném megemlíteni a következő kétnyelvű, a maga nemében egyedülálló albumot: Krystyna Łubczyk i Grzegorz Łubczyk: PAMIĘĆ. Polscy uchodźcy na Węgrzech 1939–1946 (EMLÉKEZÉS. Lengyel menekültek Magyarországon 1939–1946). A lengyel RYTM Kiadó által Krzysztof Ducki grafikai tervezésében, Józsa Péter és Szenyán Erzsébet magyarra fordításában megjelentetett albumból közel hatszáz unikális fotóról és karikatúráról tekintenek ránk a háborús évek igazi hősei. Ismert és ismeretlen magyarok és lengyelek, köztük vezetőik – Henryk Sławik, akit az egyik zsidó árva az „Úristen Küldöttének” nevezett és id. Antall József, akit a menekültek „a lengyelek Apójának” hívtak.

2010 őszén a Lengyel Posta Antallt és Sławikot a XX. század kiemelkedő alakjai közé sorolta, és postai levelezőlapot adott ki a következő lengyel és magyar nyelvű felirattal: „Sprawiedliwi wśród Narodów Świata /A Világ Igaza: Henryk Sławik i József Antall. W latach 1939–1944 na Węgrzech obaj sprawiedliwi, opiekunowie uchodźców, uratowali wiele tysięcy polskich i węgierskich Żydów /A menekülteket oltalmazó két Igaz Ember 1939–1944 között Magyarországon sok ezer lengyel és magyar zsidót mentett meg”.