Nem lehetett ott a kokainkirály lelövésekor az őt levadászó ügynök

2018. szeptember 7. 17:43 Múlt-kor

Az elmúlt évek egyik legsikeresebb televíziós sorozata a „Narcos”, amelynek első két évada Pablo Escobar kolumbiai drogbáró és bűnszervezete, a Medellín-kartell történetét mutatja be. Az 1980-as évek során Escobar szervezete szinte felfoghatatlan mennyiségű pénzt, több tízmilliárd dollárt keresett a Kolumbiából az Egyesült Államokba történő kokaincsempészettel. „Vállalkozását” gyilkosságok sorozatával és terrorcselekményekkel védte.

Ahogy a sorozatban, a valóságban is Javier Peña, az amerikai kábítószer-ellenes hivatal (DEA) ügynöke volt Escobar kézre kerítésének egyik vezéralakja. A műsorban olyan rendőrként ábrázolták, aki akár a törvény kereteit is hajlandó túllépni célja elérése érdekében, ez azonban a valóságban nem volt így.

Az 1970-es és 1980-as évek folyamán Pablo Escobar és a Medellín-kartell vasmarokkal tartotta kézben Kolumbiát. Gyilkosságokkal és pokolgépes merényletekkel félemlítették meg a lakosságot és a hatóságokat egyaránt, miközben a szegény rétegek hőseinek állították be magukat, így kevesen voltak, akik keresztbe mertek tenni mesés vagyont hozó tevékenységüknek.

Escobar még fiatalon lépett a bűn útjára. Medellín városában kamaszként eleinte bizonyítványokat és diplomákat hamisított gimnazisták számára, majd autókat lopott, illetve a helyi temetőből sírköveket, amelyeket lecsiszolva újra értékesített. Végül rátalált igazi hivatására, a csempészetre: eleinte autóhifikkel és háztartási gépekkel foglalkozott, az 1970-es évekre azonban felismerte, hogy az igazán nagy pénz a kokainban van.

A korábbi csempésztevékenysége során kialakított útvonalakon eleinte a szomszédos országokba, majd később az Egyesült Államokba kezdte el szállítani a kábítószert. Néhány éven belül az általa alapított kartell már naponta több millió dollár bevételt termelt. Maga Escobar hamar a világ egyik leggazdagabb emberévé vált – egy ponton a becslések szerint mintegy 25 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezett.

Az ilyen mennyiségű pénz természetesen rengeteg gonddal járt. Hogy megtartsa irányító szerepét a kokainkereskedelemben, Escobarnak egyértelművé kellett tennie, hogy hajlandó megölni bárkit, aki gondot okoz neki, beleértve a bírókat, rendőröket és más hatósági személyeket. Alapelve úgy hangzott: „plata o plomo” – „ezüst vagy ólom”, azaz a látókörébe kerülők vagy elfogadták tőle a fizetséget, és együttműködtek vele, vagy meghaltak. Javier Peña nem tartozott azok közé, akik elfogadták az ezüstöt.

Peña és a „Keresőblokk”

A texasi születésű, spanyol ajkú Peñát azzal bízta meg a DEA, hogy segítsen a kolumbiai hatóságoknak megállítani Escobart. 1988-ban érkezett az országba, és azonnal elkezdte kialakítani kapcsolatait a helyi rendvédelmi szervekkel. A következő években valóságos macska-egér játék zajlott a rendőrség és Escobar között. Hiába hallgatták le telefonbeszélgetéseit és próbálták ellene fordítani beosztottait, Escobar mintha mindig egy lépéssel a hatóságok előtt járt volna.

Escobar elfogásának nehézségét részben az adta, hogy a drogbáró tényleg képes volt megöletni bárkit, aki a nyomába eredt. Peña elmondása szerint naponta 10-15 autóba rejtett pokolgépes merénylet volt naponta az országban, amelyek mind a Medellín-kartellhez voltak köthetők. Escobar ráadásul 300 000 dolláros vérdíjat tűzött ki a DEA minden Kolumbiában tevékenykedő ügynökének fejére, így Peñáéra is. Mindezen túlmenően, mivel Escobar korrupt hivatalnoki körébe annyi rendőr- és katonatiszt tartozott, Peña és társai sosem tudhatták, kiben bízhatnak. Gyakran előfordult, hogy a kolumbiaiak, akikkel dolgoztak, egyenesen Escobarnak szivárogtatták a fejleményekről szóló információkat.

Komolyabb eredményeket végül az úgynevezett „Keresőblokkal” (Bloque de Búsqueda) közösen értek el, amelyet a rendőrség legmegbízhatóbb tisztjeiből állított fel a kolumbiai kormány. Vezetője Hugo Martínez ezredes volt.A Keresőblokk az Escobarhoz közeli személyekből hozott létre informátorhálózatot. Egy idő után a nyomás akkora mértéket öltött, hogy Escobar feladta magát – néhány feltételhez kötve együttműködését.

La Catedral

Steve Murphy DEA-ügynök csupán néhány nappal azelőtt érkezett Kolumbiába, hogy a drogbáró feladta magát. Eleinte nem értette, társai miért olyan csalódottak emiatt. Csak azután érezte át helyzetüket, hogy látta az Escobarral történt megegyezés eredményét: legfőbb feltétele nem volt más, mint hogy felépíthesse saját börtönét.

A La Catedral névre hallgató komplexum inkább volt nevezhető luxusüdülőnek, mint börtönnek. „Pablo Escobarnak lakosztálya volt” – mondta később Murphy. „Volt egy nappalija és egy konyhája az egyik részén, a másikban egy nagy hálószoba és egy iroda kombinálva. A fürdőszobának volt saját jakuzzija, a börtönnek volt saját diszkója, saját bárja.”

Mindemellett a rendőrség nem mehetett a „börtön” közelébe – Escobar maga válogatta védelmét –, ráadásul a drogbáró tovább irányította innen üzletét. A „börtönben” védelmet élvezett ellenségeitől, valamint védve volt legnagyobb félelmétől is: az Egyesült Államoknak való kiadatástól. Az olyan rendőröknek, mint Peña, egyáltalán nem volt kielégítő, hogy Escobar úgy volt ebben a börtönben, hogy saját feltételei szerint adta fel magát. Ahogy később visszaemlékezett:

„’88-ban érkeztem Kolumbiába, az Escobar-hajsza csúcspontján. Ekkoriban sok volt a gyilkosság, a rendőrök elleni merénylet, az autóbombák. Amikor feladta magát, lehangoló volt (…) mert annyi rendőrt megölt. Meg kell érteniük, az Escobar utáni hajsza tisztán bosszú volt. Nem a drogról szólt, nem a pénzről. Bosszú volt azért a sok rendőrért, akiket megölt, és azért a sok ártatlan emberért is. Amikor feladta magát, olyan volt, mintha elvesztettük volna. Sok jó rendőr halt meg. Sok ártatlan ember is. Az emberrablások is gyakoriak voltak. Két fickó egy motoron, így ölték meg a legtöbb embert.”

Amikor visszaéléseit megelégelve (a La Catedralban kínoztatott és meg is öletett embereket) a kolumbiai kormány 1992-ben egy átlagos börtönbe próbálta meg áthelyezni, Escobar megszökött. Ezzel eljött Peña és a Keresőblokk lehetősége (a Los Pepes nevű félkatonai, önbíráskodó szervezet hathatós segítségével), hogy végre valóban levadásszák.

Escobar vége

Peña és csapata végül szülővárosában, Medellínben akadt Escobar nyomára 1993-ban, a telefonhívásait bemérni képes technológia segítségével. December 2-án, miután rájött, hogy megtalálták, a drogbáró futásnak eredt a Los Olivos nevű negyed háztetőin. Escobar és testőre tüzet nyitottak a rendőrökre, akik viszonozták azt. Escobar meghalt, az azonban a mai napig tisztázatlan, ki adta le a halálos lövést – egyesek szerint öngyilkos lett, mivel tudta, hogy elfogását követően kiadják az Egyesült Államoknak.

Steve Murphy a helyszínen volt, azonban a sorozattal ellentétben Javier Peña nem. Murphy elmondása szerint éppen más DEA-s ügyek miatt szólították el posztjáról: „És tényleg, éppen a reptérre tartott, amikor megölték Escobart. Javier ott volt már három évvel előttem. Ha valaki megérdemelte volna, hogy ott legyen, amikor megölik Escobart, az ő volt.” A kokainkirály halálával Peña végleg elhagyta Kolumbiát, és visszaért az Egyesült Államokba, ahol továbbra is a DEA kötelékében dolgozott egészen 2014-es nyugdíjba vonulásáig.

A „Narcos”

Amikor a sorozat munkálatai megkezdődtek, a készítők kapcsolatba léptek Peña és Murphy ügynökökkel, és meghívták őket tanácsadónak. Habár a két ügynök a hajsza minden részletét elmesélte a forgatókönyvíróknak, tudták, hogy történetük a művészi szabadság jegyében lesz értelmezve. A sorozat legtöbb fő eseménye tükrözi a valóságot, a kronológián azonban több helyen változtattak. Az első évadban ábrázolt legtöbb eseményen például nem volt még ott Murphy, a sorozatban azonban már az országban tartózkodik.

Peña a sorozatban több törvényen kívüli emberölésben vesz részt, és más etikai kihágásokat is ejt, ezek azonban tisztán a minél nagyobb filmes dráma érdekében történnek így. „Sosem léptük át azt a vonalat, de hát ettől válik a sorozat izgalmassá és érdekessé” – mondta erre Peña. Habár a műsor őt és Murphyt teszi meg a történet hőseinek, Peña kitart amellett, hogy a kolumbiai rendőröké az igazi érdem. „Elsősorban a rendőrséggel dolgoztunk, és ők voltak azok a srácok, akikre az életünket bíztuk. Ők tartottak minket életben, amikor kint voltunk a műveleteken” – mondta. Mindazonáltal az ő szerepe semmiképpen sem elhanyagolható a történelem legnagyobb drogbárójának megállításában.