A soha nem látott bőség után ínséges idők köszöntöttek az Egyesült Államokra 1929-ben

2018. április 23. 14:33 Múlt-kor

A leggazdagabbaknak is vissza kellett fogniuk életvitelükből

A tőzsdei összeomlás után négy évvel pedig a munkaképes lakosság negyede munkanélküli volt. Azok, akiknek volt állandó munkahelyük, sokszor csökkentett fizetésért vagy csak részmunkaidőben dolgozhattak. Még a felső-középosztálybeli, magasan képzett emberek, mint például az orvosok és az ügyvédek is akár 40%-kal kerestek kevesebbet. Olyan családok felett lebegett a pénzügyi bizonytalanság vagy akár a katasztrófa árnyéka is, akik korábban teljes anyagi biztonságban éltek.

Az átlag amerikai ekkor a válság jelmondatává vált gondolat szerint élt: „Használd fel, használd el, érd be vele, vagy érd be nélküle.” Sokan igyekeztek a látszatát fenntartani a korábbi jólétnek, és a korábbi mederben folytatni az életet, miközben az új gazdasági helyzethez alkalmazkodtak. A háztartások a takarékosság új szintjére léptek: konyhakertet tartottak fenn, befoltozták az elhasználódott ruháikat és abbahagyták a moziba járást, hogy megtarthassák házukat vagy autójukat.

A gyakran egyházi szervezésű svédasztalos csoportos étkezések lettek az új norma a hétvégeken, egyfajta kedvező árú közösségi élménnyel is gazdagítva a résztvevőket. A női magazinok és rádióműsorok megtanították a válság háztartásbelijeit, hogyan hozzák ki a legtöbbet az ételre szánt költségvetésükből vagdalékokkal és egytálas ételtípusokkal – legnépszerűbbek a csilis bab, sajtos makaróni, a különféle levesek, és a párizsis pirítós voltak. Sok család törekedett a minél nagyobb önállóságra kis konyhakertek létrehozásával, de előfordultak olyan városok, ahol a helyi hatóságok engedélyezték az üresen álló grundok nagy, közös konyhakertekké fejlesztését. 1931 és 1932 között Detroit ilyen jellegű programja körülbelül 20 000 ember számára termelt élelmet. A tapasztalt kertészek itt segítettek a korábbi irodai dolgozóknak – akik továbbra is fehér ingben és hosszúnadrágban dolgoztak – megtanulni a földet művelni.

A táblás társasjátékok és a minigolfpályák szárnyalása

Az átlag amerikai családnak az 1930-as években kevés fölös jövedelme maradt a szabadidős tevékenységekre. Az 1920-as években a moziba járás még egy mindennapos dolog volt, 1929 és 1934 között azonban annyira visszaesett látogatottságuk, hogy az ország filmszínházainak egyharmada kénytelen volt bezárni. A legtöbben inkább otthon töltötték el szabadidejüket. A szomszédok legtöbbször összeültek kártyázni, de a mára világszerte népszerű Scrabble és Monopoly társasjátékok is ekkoriban jelentek meg.

A rádió szintén ingyenes kikapcsolódási lehetőséget biztosított. Az 1930-as évek elejére a legtöbb középosztálybeli családnak volt otthoni rádiókészüléke. A mindennapi gondokról a vígjátékok, szappanoperák, sportközvetítések és a szvingzene vonták el a figyelmet.

A minigolf a válság időszakának igazi őrületévé vált. Az 1930-as évek folyamán több mint 30 000 pálya jött létre az Egyesült Államokban. Az ár körönként 25 és 50 cent között váltakozott.

A nők egyre nagyobb számban csatlakoztak a kenyérkeresőkhöz

Sok család úgy tartotta fenn a középosztály-szintű keresetét, hogy a feleség is munkába állt. A széleskörű munkanélküliség ellenére a nők száma a munkaerőpiacon ekkoriban megnőtt. Jelentek meg olyan vélemények, amelyek szerint a nőknek nem szabadna ekkora munkanélküliség idején „elvenni” a munkát a férfiak elől, de a nők többnyire olyan irodai vagy szolgáltatóipari pozíciókban kezdtek el dolgozni, amelyek nem voltak társadalmilag elfogadottak a férfiak számára. Titkárnőként, tanárként, telefonközpontosként és nővérként helyezkedtek el. Sok esetben azonban a nőknek kevesebbet fizettek hasonló munkakörben, mint a férfiaknak.

Az állami segély emellett lényegesen kevésbé jelentett társadalmi stigmát. Franklin Roosevelt New Deal programja 1933 után azt jelentette, a szövetségi állam nagyobb szerepet vállal az emberek mindennapi életében. A program keretében a korábbinál több embernek járt valamilyen szintű pénzügyi segély vagy állami munka. A válság előtt a legtöbb amerikai igen negatív véleménnyel volt az állami segélyprogramokról, így már csak büszkeségből sem kérvényezte a segélyt. Voltak olyan települések, ahol a helyi újság szégyenszemre kiadta a segélyt kapók neveit. Habár változóban voltak az ezzel kapcsolatos attitűdök, a legtöbb család számára a segély kérvényezése továbbra is fájdalmas és megalázó lépés maradt.

A pénzügyi nehézségek a családok széthullásához vezettek

Az anyagi gondoknak nagy pszichológiai ára is volt, különösen azon férfiak számára, akik hirtelen abban a helyzetben találták magukat, hogy nem tudják ellátni családjukat. Az országos öngyilkossági ráta történelmi csúcsra ért 1933-ban. A házasságokat is megviselték a nehézségek, de a legtöbb párnak nem volt pénze elválni. A válások száma csökkent az 1930-as években, de az egyszerű elhagyások száma nőtt: a férfiak szégyenükben vagy frusztrációjukban otthagyták családjaikat – ezt nevezték „a szegény ember válásának” is.

A becslések szerint mintegy kétmillió férfi és nő vált ekkoriban kóborló hajléktalanná. Sokan közülük kamaszkorúak voltak, akik úgy érezték, teher lettek családjuk számára, és elindultak otthonról szerencsét próbálni. Legtöbben tehervonatokra ugráltak fel illegálisan, bármilyen veszélyes módja is volt ez a közlekedésnek. A munkát keresve vándorlók tömegeiből létrejövő kunyhótelepekre ráragadt a „Hooverville” név, a válság kezdetén hivatalban lévő Herbert Hoover elnökről.

Megnövekedett bűnözés?

A híres törvényen kívüli pár, Bonnie és Clyde két évig tartó bankrablási sorozata az egész országra kiterjedt, míg New Jerseyben a híres pilóta Charles Lindbergh kisfiát elrabolta, váltságdíjat követelt érte, majd megölte egy német bevándorló. Az ilyen kirívó esetek, amelyekről ráadásul a rádió is folyamatosan közvetített, csökkentették az emberek biztonságérzetét, és a lakosság úgy érezte, hogy a nehéz idők egyúttal bűnözési hullámot is szültek. Ez azonban inkább csak helytelen benyomás volt, mint valóság. A válság első éveiben ugyan megugrott a bűnesetek száma, azonban 1934 és 1937 között nagy mértékű esésnek indult mind a gyilkosságok, mind az egyéb erőszakos bűncselekmények száma, ez a tendencia pedig innentől az 1960-as évekig folytatódott.