Csak híveket akartak toborozni az egyházak a boszorkányüldözéssel?

2018. január 12. 12:05

Az Economic Journal következő számában fog majd megjelenni két közgazdász, Peter Leeson és Jacob Russ cikke, amelyben a szerzők amellett érvelnek, hogy a boszorkánypereket a katolikus és a protestáns egyház az egymás elleni vetélkedés eszközeként vetette be annak érdekében, hogy híveket szerezzen magának - olvasható a History cikkében. Ezzel ugyanis azt üzenték: ha a Sátán ármánykodásaival szembeni legjobb védelemre vágysz (akinek a boszorkányok köztudottan a szövetségeseik), hozzánk csatlakozz. Minden egyes megégetett boszorkány ugyanis újabb szöget jelent a Sátán koporsójában.

„Ugyanúgy, ahogy manapság a republikánus és demokrata elnökjelöltek a politika csatatérre összpontosítják kampánytevékenységüket, az egykori katolikus és protestáns tisztviselők a reformáció és az ellenreformáció idején a felekezeti csatatérre összpontosították boszorkányüldöző tevékenységüket, annak érdekében, hogy elnyerjék a bizonytalan keresztények hűségét” – írják a szerzők.

A közgazdászok hipotézisük alátámasztása érdekében rámutatnak, hogy az egyház 900 és 1400 között nem ismerte el a boszorkányok létezését, ennek következtében nem is állíthatott boszorkánysággal senkit bíróság elé. IV. Sándor pápa 1258-ban be is tiltotta a boszorkányüldözést. Az egyház néhány évszázaddal később azonban revideálta álláspontját, mégpedig – állítják a szerzők – az egyházat kettészakító reformáció miatt. A katolikusoknak és a protestánsoknak innentől kezdve versenyezniük kellett a hívekért, ehhez pedig nagy segítséget nyújthattak a figyelem felkeltésére kiválóan alkalmas boszorkányperek. 

Leeson és Russ szerint ez magyarázza azt is, hogy azokon a területeken, ahol a protestantizmus elterjedt, több boszorkánypert tartottak, mint a szilárd katolikus régiókban. Nem véletlen tehát, hogy a német területeken zajlott az eljárások 40 százaléka – érvelnek a szerzők. További 35 százalék zajlott le Svájcban, Franciaországban, Angliában és Németalföldön, ahol a protestantizmus szintén elterjedt, míg az üldözéseknek csak a hat százaléka köthető a megingathatatlanul katolikus országokhoz, Spanyolországhoz, Portugáliához, Itáliához és Írországhoz.

A szerzők szerint a boszorkányüldözés a 17. század második felében a harmincéves háborút lezáró vesztfáliai békének köszönhetően folyt alacsonyabb intenzitással. A béke egyik hozadéka az volt, hogy a protestánsok és a katolikusok innentől kizárólagosságot élveztek bizonyos területeken, így már nem volt szükség arra, hogy a boszorkánypereket felhasználva vetélkedjenek egymással. A boszorkányüldözés azonban nem tűnt el teljesen 1650 és 1700 között. A szerzők szerint ez talán annak tudhatók be, hogy az emberek hozzászoktak a perekhez, és őszintén hittek abban, hogy ennek segítségével közösségük kiszabadulhat a Sátán karmai közül.

A boszorkányperek hívek toborzására történő felhasználása csak akkor lehetséges, ha széles körben jelen van a boszorkányokban való hit. Az emberek tehát csak akkor fogják továbbra is követelni a boszorkányok megbüntetését, ha ez a hiedelem fennmarad, írják a szerzők. A tudományos forradalom azonban végül aláásta a boszorkányhit alapját, értelemszerűen megszüntetve ezzel egyúttal a boszorkányok perekben történő elítélésére támasztott igényt is – érvel Leeson és Russ.