„Joe, az az ötletem támadt, hogy új kocsit tervezünk. A III. emeleten, hátul egy külön szobába vigyen egy fekete iskolatáblát és a saját rajztábláját, azonnal hozzákezdünk egy új modell megtervezéséhez. Nem kell róla tudnia senkinek” – mondta 1907 elején Henry Ford az ifjú mérnökének, Galamb Józsefnek. Ebben a szobában születtek meg azok a forradalmi műszaki ötletek, amelyek teljesen új irányokat szabtak az autóiparnak.

Hétgyermekes szegény családba született 1881-ben Galamb József, aki taníttatását – apjuk halála miatt – bátyja áldozatos munkájának köszönhette. Makói, majd budapesti ipari tanulmányait követően haditengerésznek állt, később az aradi MARTA autógyár munkása lett. Itt nyerte el azt a 300 koronás ösztöndíjat, amelynek segítségével Németország nagyobb városaiba utazhatott, hogy tanulmányozza az ottani fejlődést. Pénze fogytával Frankfurtban szakmunkásként helyezkedett el egy autógyárban.

Régi vágya volt, hogy eljusson az Újvilágba, leginkább az 1904-es St. Louis-i autóvilág-kiállítás mozgatta meg fantáziáját. Amikor 1903. október 6-án 22 évesen megérkezett New Yorkba, mindössze néhány dollár lapult a zsebében, néhány évtizeddel később azonban már évi 75 ezer dollárt keresett – ugyanannyit, mint az Egyesült Államok akkori elnöke. Ám ehhez még sok víznek kellett lefolynia a Mississippin: először ismét gyári munkásnak állt, hogy elegendő pénzt szerezzen a Missouri állambeli St. Louisba tartó útra.

A zömök, kék szemű, igen nyugodt természetű mérnök dolgozott már hajógyárban, dekorációs vállalatnál és szerszámkészítőként is, amikor 1905-ben bekopogtatott Henry Fordhoz, aki akkor még „csupán” egy 300 főt foglalkoztató autó-összeszereléssel (ekkor még gyártással nem) foglalkozó vállalatnak volt az elnöke.

Első feladatával, a négyhengeres N-modell hűtőrendszerének és hátsó futóművének átszerkesztésével kitűnően boldogult. A kivételes műszaki tehetségű mérnök pontos és európai képzésének köszönhetően különleges stílusú rajzaira az amerikai üzletember hamar felfigyelt, és rábízta a későbbi T-modell megtervezését is. Ő volt a felelős a kocsi legtöbb részének megkonstruálásáért. Legnagyobb érdeme talán a mai hidrodinamikus váltók előfutára, a bolygóműves sebességváltó megálmodása volt. A három kerékrendszerből álló alkatrész előnye abban állt, hogy ezt a fajta sebességváltót egy laikus anélkül is tudta kezelni, hogy még véletlenül sem okozott kárt a fogaskerekekben.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2017. tél számában olvasható.