Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Isteni eredetűnek vélt anyagból készült tárgyakkal temették el a maja gyermekáldozatokat

2017. szeptember 7. 08:38

Negyvenkét, rituális célra használt obszidiántárgyat fedeztek fel kutatók egy Guatemalában található ősi maja városban, amelyek közül néhányat olyan sír rejtett, amelybe gyermekáldozatokat temettek el. A középső preklasszikus korban (kb. Kr. e. 1000 – Kr. e. 350) élő maják az obszidiánról (vulkáni üveg, amelyet a láva hirtelen kihűlése hoz létre) úgy tartották, különleges spirituális, természetfeletti erővel rendelkezik.

<

Az obszidiántöredékeket Guatemalában, a Ceibal néven ismert lelőhelyen fedezték fel – olvasható a Journal of Field Archaeology tanulmányában. A lelőhelyet először a Harvard Egyetem kutatói térképezték fel alaposan az 1960-as években. A Ceibal-Petexbatun Régészeti Projekt régészei, immár a modern technológia segítségével, 2005-ben láttak neki ismét a terület feltárásának, és a vizsgálataik még manapság is folynak.

A kutatók többek között egy 2-4 évesen feláldozott gyermekek maradványait rejtő sírban is találtak obszidiánt. A két gyermeket arccal egymással szemben helyezték végső nyugalomra, melléjük pedig egy hosszú obszidiántőrt, valamint egy kidolgozatlan obszidiándarabot fektettek. 

Egy másik sír öt gyermekáldozatot rejtett, akik közül négyen 1 évesnél fiatalabban haltak meg, míg az ötödik 3-4 éves volt. Az áldozatokat úgy temették el, hogy maradványaik keresztalakot formázzanak, ezért a maják vájtak egy keresztalakú mélyedést. Egyikük csontjait mind a négy égtáj irányában elhelyezték, azok (mármint az égtájak) ugyanis nagy jelentőséggel bírtak a maja kozmoszban. Az ötödik gyermeket a nyugati és a déli irányban fekvő áldozat közé temették (egyelőre nem világos, hogy miért, ez ugyanis szokatlan a keresztalakú temetkezéseknél), mellé azonban nem helyeztek tárgyakat. A legidősebb gyermeket nyugati irányban temették el. A sírban összesen öt obszidiándarabot helyeztek el, négyet az égtájak irányában fekvő áldozatok maradványai mellett, egyet pedig a középen, a csontok között.

Obszidiántárgyaknak a sírokban hasonlóképpen történő rituális elhelyezésére a kutatók korábban még nem találtak példát a maja alföldön. „A mezoamerikai hagyomány szerint az obszidiánnak isteni eredetet tulajdonítottak, természetfeletti erővel felruházva az anyagot” – írják Aojama Kazuo, a japán Ibaraki Egyetem tudósa vezetésével tanulmányukban a kutatók. „Szimbolikus értéke miatt az obszidiánt mezoamerikai vallási szertartások sokaságában használták” – tették hozzá a szerzők.

Ekkoriban még csak formálódóban voltak a későbbi bejáratott kereskedelmi útvonalak a felföldi területekkel, így a helyiek azon döntése, amelynek következtében a rendkívül drága anyagból készült tárgyakat helyeztek rituális célból a sírokban, jelentős áldozat volt a részükről. A középső preklasszikus korban a vulkanikus felföldről a maja alföldre importált obszidián ritka kincsnek számított, amelynek értékét elsősorban az adta, hogy kivételesen éles vágóeszközt lehetett belőle készíteni – írják a szerzők.

Az obszidiántárgyakat feltehetően néhány kiválasztott helyezhette el a sírokban, akiknek megvolt a tudásuk az ilyesfajta szertartások elvégzéséhez. Ezek az emberek valószínűleg a felemelkedőben lévő elit részét képezték, amely megkérdőjelezhetetlen módon élvezte a közösség tiszteletét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Isteni eredetűnek vélt anyagból készült tárgyakkal temették el a maja gyermekáldozatokat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra