26 négyzetméternyi történelem
Első ránézésre lassú hömpölygésként tárul fel előttünk a közel 26 négyzetméternyi vászon, amelyre Benczúr Gyula, a „festőfejedelem” Budavár töröktől való visszafoglalását festette. Hullámot vetnek a drapériák – a földön fekvő tetemeken és a fejek fölé magasodó zászlórudakon –, hullámzanak a győztes és vesztes seregekben harcoló katonák csoportjai, és lassan pulzál a lovak testének tömege – némelyik fejét leszegve hátrahőköl, némelyik ugrásra készen feszülten figyel, némelyik pedig megindul előre.
Első pillantásra egy tömegjelenet részesei vagyunk, ahol halljuk a kiáltozásokat, a lovak nyerítését, a trombitaszót, és a háttérből a tűz ropogását-pattogását is. Aztán szemünk megpihen a festmény központi alakján: selyemruhás, parókás alak ül hófehér paripáján, történjék körülötte bármi, sziklaszilárd magabiztossággal és nyugalommal tekint az előtte fekvő halott férfira, a legyőzött ellenségére. A lovas mögött ugyancsak parókás férfiak ülnek lóháton, előtte pedig, a kép jobb oldalán trombitáját fújó lovas katona lép a földön fekvő tetem fejéhez. A kép jobb felső sarkában megjelenő katonák ellenpontjaként a festmény bal alsó sarkában nekünk hátat fordító páncélos lovasok kísérik megkötözött foglyaikat a kapu boltívének irányába.
Benczúr Gyula 1884-ben kapta a pályázat nélküli megbízást Budapest főváros tanácsától egy olyan festmény elkészítésére, amellyel Buda visszafoglalását szerették volna méltó módon megünnepelni annak 200. évfordulóján, 1886-ban. A monumentális – hét méter hosszú és több mint három méter magas – alkotás elkészítésére két év azonban kevés volt, ezt a festő a megbízás kézhezvétele után rögtön jelezte is. A mű végül – rengeteg tanulmányt és vázlatot követően – 1896-ra, a millenniumi ünnepségre készült el.
Benczúr az 1880-as években már minden kétséget kizáróan a legelismertebb festőművésze volt hazánknak. A hatvanas éveket Münchenben töltötte, sok más magyar festővel együtt, ahol néhány év után sikerült bejutnia Karl von Piloty osztályába – Szinyei Merse Pállal együtt lett tanítványa a müncheni akadémikus történelmi festészet legnagyobb alakjának. Az 1870-es évek közepére már maga Benczúr is tanár volt a müncheni akadémián, de amikor 1883-ban Magyarországon is elindult a művészképzés, Trefort Ágoston közoktatási és vallásügyi miniszter hívására hazaköltözött, és a Kelety Gusztáv által igazgatott Mintarajziskola egyik mesteriskolájának a vezetője lett.
Még hazaköltözése előtt vált ismertté és elismertté saját hazájában, ennek megfelelően festészete is a kiegyezés utáni évtized művészetében, a forradalom és szabadságharc utáni idők történelmi festészetében gyökerezik, amelynek két legfontosabb üzenete a magyarok egykori hősiessége és a jogtalanul ránk mért szenvedés volt. A romantika korában az irodalmi érdeklődés a középkor felé fordult, a magyar történelem eseményeit, középkori királyainak történeteit várregékben, elégiákban és eposzokban dolgozták fel – Vörösmarty Mihály, Arany János, Katona József műveiben például. A képzőművészet első lépésként ezen irodalmi művek illusztrációjaként kapcsolódott a történelmi tematikához.
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. ősz számában olvasható.