Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

„Távcsövekként” használhatták a rejtélyes kőkori sírokat

2016. július 6. 14:44

Egy nemzetközi kutatócsapat szerint az újkőkorszakban élt emberek egy csoportja különös, sötét átjárókat alakított ki, hogy ezek segítségével, egy ősi szertartás részeként jobban megfigyelhesse az eget. A szakértők szerint a Portugáliában talált 6 ezer éves sírok bejáratai korai csillagászati eszközök lehettek.

<

A kutatók szerint a bejáratok elhelyezkedése arra utal, hogy úgy pozícionálták őket, hogy jó rálátást nyújtsanak a Bika csillagkép főcsillagára, az Aldebaranra – olvasható a The Guardian honlapján. A csillag fontos szerepet játszhatott az ősi közösségek életében, akik minden évben kihajtották a csordáikat és nyájaikat a hegyekbe. Az esemény egybeeshetett a csillag első megjelenésével. „6000 évvel ezelőtt az Aldebaran első felemelkedése április végén vagy május elején történt, ez tehát egy nagyon jó, nagyon pontos naptári jelzést jelenthetett számukra, hogy tudják, mikor jött el az idő a magasabb fekvésű földekre történő költözésre” – mondta Dr. Fabio Silva, a University of Wales Trinity Saint David kutatója.  

A Nottingham Trent University tudósait is magában foglaló kutatócsoport szerint az alagutak elhelyezkedése lehetőséget nyújthatott arra, hogy az ott lévők társaiknál előbb pillantsák meg a csillagot. A sötét folyosók a szakértők szerint ősi rítusokhoz kötődhettek, amelyek során az emberek egyedül maradtak őseik földi maradványaival. Silva szerint ezek a szertartások a beavatottak számára gyakran egy csillagászati titok feltárásához voltak köthetők: társai előtt láthatta egy csillag megjelenését. 

„A legfontosabb, hogy a folyosósír a hosszú folyosójával lencse nélküli távcsőként működik (...) Jellegzetességei hatással vannak arra, hogyan nézel három- vagy négyféleképpen az égre” – mondta Silva. A folyosók a horizonton túlra mutatnak, miközben a falak eltakarják a hajnal előtt érkező napsugarakat, ami megkönnyítette, hogy a szemlélődők más égitesteket is megpillantsanak az égbolton. A beavatott szeme hosszászokott a sötéthez, ami lehetőséget biztosított számára arra, hogy halvány csillagokat is kiszúrjon az égbolton.

Silva és csapata jelenleg hipotézisük tesztelését végzi egy laboratóriumban, amelyben a sötét folyosókon megfigyelhetőhöz hasonló körülményeket teremtettek. A kísérletbe bevont csoport tagjainak eredményeit összehasonlítják a kontrollcsoport eredményeivel, akik egy, a sötét folyosón kívüli körülményekre emlékeztető szobából szemlélik majd a csillagokat. 

Dr. Marek Kukula, a greenwichi Királyi Obszervatórium csillagásza szerint nehéz megmondani, hogy a folyosósírok milyen okból készültek, de szerinte nem rituális vagy naptári cél lebegett az építők szeme előtt, hanem itt is csak egy újabb példáját látjuk annak, hogy az emberek a történelem során mindig is szerettek a csillagokban gyönyörködni.   

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

„Távcsövekként” használhatták a rejtélyes kőkori sírokat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra