Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Nem rohantak fegyvert ragadni a hazafiak a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után

2016. július 4. 11:02 MTI

Kétszáznegyven éve, 1776. július 4-én fogadta el a tizenkét brit gyarmat képviselőiből összeült Kontinentális Kongresszus a Függetlenségi Nyilatkozatot, ezzel létrejött az Amerikai Egyesült Államok. A képviselők által szignált, pergamenre írt példányt 1952 óta a washingtoni országos levéltárban őrzik.

<

Háború és függetlenség

Az első európaiak a 16. század elején léptek Észak-Amerika földjére, s a következő időszakban egyre nagyobb számban mentek oda. Ezzel párhuzamosan az őslakos indiánok élettere és száma gyorsan fogyatkozott, nemcsak a földfoglalások miatt, hanem azért is, mert a behurcolt járványok megtizedelték őket. A spanyolok Floridában és a Mexikótól északra eső területeken vetették meg lábukat, a Mississippitől nyugatra eső területek a 18. században az ő birtokukban maradtak.

Az angolok 1607-ben hozták létre első gyarmatukat, Virginiát, és 1620-ban a Mayflower hajóval érkeztek az első puritánok, akik 1630-ban megalapították Bostont. A Nagy-tavaktól a Mississippi torkolatáig fekvő területet a franciák vették birtokukba, ők alapították New Orleanst 1718-ban. Franciaország és Anglia csaknem száz éven át küzdött az Észak-Amerika feletti egyeduralomért. A spanyol örökösödési háborút lezáró utrechti béke 1713-ban Új-Skóciát és Új-Fundlandot az angoloknak ítélte, majd az 1763-ban aláírt párizsi béke nekik jutatta valamennyi francia területet, Kanadával együtt.

Az 1730-as évekre Amerikában tizenhárom angol gyarmat jött létre: Massachusetts, New Hampshire, Connecticut, Rhode Island, New York, Pennsylvania, New Jersey, Delaware, Maryland, Virginia, Észak-Karolina, Dél-Karolina és Georgia. A gyarmatokat a királyt képviselő kormányzók irányították, saját törvényeik, közigazgatásuk volt, de a brit parlament által hozott törvények is vonatkoztak rájuk. Az anyaország és a gyarmatok viszonya akkor mérgesedett el, amikor III. György a hétéves háború miatti tetemes államadósság terhét a kolóniákra akarta hárítani. Új adókat, vámokat vezettek be, a felvevőpiacnak tekintett gyarmatok éledező iparát törvényekkel igyekeztek korlátozni.

A gyarmatok sérelmezték, hogy a rájuk kivetett adók megszavazásánál nem lehettek jelen a londoni parlamentben, és ennek hangot is adtak: "Nincs adózás képviselet nélkül." Az egyre súlyosabb viszályban fordulópontot hozott, amikor 1773. december 16-án a bostoni kikötőben mohikánnak öltözött telepesek lerohanták és a tengerbe dobálták a rendkívül magas adóval sújtott angol teaszállítmányt. A "bostoni teadélután" után néhány hónappal összeült az első Kontinentális Kongresszus, amelyen a kolóniák képviselői autonómiát és parlamenti képviseletet kértek, bojkottot hirdettek a brit árukra, megtagadták az adók és illetékek fizetését. A britek ezt lázadásnak minősítették, és csapatokat küldtek a telepesek engedetlenségének letörésére.

A függetlenségi háború 1775. április 19-én kezdődött meg, és 1783-ban amerikai győzelemmel ért véget. 1775. május 10-én, néhány héttel azután, hogy az első fegyverek eldördültek, Philadelphiában összeült a második Kontinentális Kongresszus. A lényegében kormányként működő testület képviselői a közvélemény nyomásának engedve úgy döntöttek, deklarálják a független államiságot. A Függetlenségi Nyilatkozat megírására 1776 júniusában Benjamin Franklin, John Adams, Thomas Jefferson, Roger Sherman és Robert R. Livingston vállalkozott. Az első változatot június 11. és 28. között lényegében Jefferson írta meg, a szövegen Adams és Jefferson hajtott végre változtatásokat, végül a Kongresszus ülésein megvitatták, lerövidítették és végső formába öntötték azt.

A nyilatkozat bevezetőjében és preambulumában az elidegeníthetetlen egyéni szabadságjogokat és a forradalom jogát fogalmazták meg. Ezt követően felsorolta a gyarmatok sérelmeit, amelyekért III. Györgyöt tették felelőssé, és amelyek egyben indokolták az elszakadást Nagy-Britanniától. Az utolsó rész deklarálta a függetlenséget: "Ünnepélyesen kinyilvánítjuk és kihirdetjük, hogy ezek az egyesült gyarmatok immár természetüknél és joguknál fogva szabad és független államok."

A kongresszusi vita 1776. július 1-jén kezdődött meg, és július 2-án tizenkét gyarmat - New York képviselőinek nem volt kellő felhatalmazása - egyhangúlag az elszakadás mellett voksolt. (John Adams híres levelében azt írta feleségének, hogy július második napja mindörökre nagy amerikai ünnep lesz.) A Függetlenségi Nyilatkozat július 4-én került a Kongresszus elé, amely egyhangúlag elfogadta. A kinyomtatott dokumentumot - jóllehet érvényességéhez ez nem volt szükséges - augusztus 2-án látta el kézjegyével a Kongresszus 56 képviselője. Érdekesség, hogy a nyilatkozat megfogalmazói közül két későbbi elnök, John Adams és Thomas Jefferson is 1826. július 4-én halt meg, mint ahogy az Egyesült Államok ötödik elnöke, James Monroe is, a harmincadik elnök, Calvin Coolidge pedig 1872-ben ezen a napon született.

A Függetlenségi Nyilatkozatot a kézírásos példány alapján másnapra 200 példányban, nagyméretű lapként kinyomtatták, széles körben terjesztettek, felolvasták a népnek és a britekkel harcoló katonáknak. A képviselők által szignált, pergamenre írt példányt 1952 óta a washingtoni országos levéltárban őrzik, az intézmény fő csarnokában van kiállítva. Az Amerikai Egyesült Államok alkotmányát egy évtizeddel később, 1787-ben fogadták el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Nem rohantak fegyvert ragadni a hazafiak a Függetlenségi Nyilatkozat elfogadása után

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra