A magyar mennyei tizenegy
„Grosics, Buzánszky, Lóránt, Lantos, Bozsik, Zakariás, Budai, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Czibor.” A legtöbb magyar futballszurkoló álmából felverve is sorolja az Aranycsapat tizenegy játékosát, és ezt a tizenegy nevet említené, ha megkérdeznék, melyik volt minden idők legjobb magyar focicsapata. Ki hinné, hogy ilyen összeállításban a legendás válogatott egyetlen alkalommal sem játszott végig 90 percet? A tizenegy zseni mindössze négyszer (!) szerepelt együtt a kezdőcsapatban, ám mindannyiszor volt csere, még a 6:3-as londoni diadalkor is, amikor a világ megtanulta az Aranycsapat névsorát. Sebes Gusztáv együttesében ezen időszakban további két tucat játékos szerepelt többször-kevesebbszer. Olyan sztárok szorultak sokszor kispadra, sokszor kereten kívülre, mint Sándor Károly (Csikar), Palotás Péter, Szusza Ferenc, Kotász Antal vagy éppen Szojka Ferenc.
Ha pusztán az 1950-es években ennyi kivételes futballcsillagunk volt, akkor szinte lehetetlennek tűnik a több mint 115 éves magyar labdarúgás történetének valaha volt legjobb játékosait egy csapattá gyúrni. Mi most mégis erre teszünk kísérletet, noha már önmagában rendkívül nehéz különböző korok, különböző játékstílusok legendás alakjait összehasonlítani. A magyar labdarúgás pedig bővelkedik kiemelkedő sikerekben és korszakos egyéniségekben.
Ahhoz, hogy megkönnyítsük feladatunkat, két félidőben vizsgáljuk meg focitörténelmünket: összeállítottunk egy második világháború előtti, illetve egy 1945 utáni álomcsapatot. Így először „csak” azt kellett eldöntenünk, hogy az 1938-as, illetve az 1954-es vb-ezüstérmes együttesekbe kiket cseréltünk volna be-, illetve le. Majd a két félidő, a két korszak álomcsapatait vetettük egybe, és íme a magyar labdarúgás történetének valaha volt legjobb tizenegye
A magyar bajnokságban, és a válogatottban elért sikerek mellett azt is figyelembe vettük, mennyire volt kiemelkedő az adott futballsztár karaktere, azaz saját korában mennyire hatott csapatára, a szurkolókra, a sajtóra, netán a világ futballjára. Mindez persze csak játék, ám annak, reményeink szerint izgalmas.
Az 1945 előtti álomcsapat
A magyar futball első álomcsapata nem egy magazin által összeállított képzeletbeli válogatott, hanem nagyon is valódi focicsapat volt: az 1910-es évek végének MTK-ja. Akkoriban a kék-fehérek sorozatban nyertek tíz aranyérmet, az 1917–1918-as bajnokságot például egy döntetlen mellett 21 győzelemmel és 147:10-es gólaránnyal zárták.
Abban a gárdában együtt ontotta a gólokat Schlosser Imre, Schaffer Alfréd, Braun József és a sokak szerint a még Puskásnál is jobb Orth György. Valamennyien európai szintű játékosok voltak, a mai popsztárokhoz, az akkori primadonnákhoz hasonló népszerűséggel.
A karikalábú „Slóziról” filmet forgattak, versenylovat és cipőpasztát neveztek el, az emberek vállukon vitték haza egy-egy győzelem után. Egy sátoraljaújhelyi fakereskedő Schlossernek adta ki magát, hogy megszerezze egy vagyonos lány hozományát. Amikor pedig Slózi a Fradiból a kék-fehérekhez igazolt, még a világháborús híreknél is többet foglalkozott vele a korabeli sajtó.
A Futballkirálynak titulált Schaffer Európa legkeresettebb focistája volt, ünnepelte Bécs, Prága, Bázel, München és Nürnberg is – ő volt az első igazi profi világvándor, minden évben ott játszott, ahol a legjobban megfizették. Bázelben a város polgármestere fel is rótta, hogy Schaffer még nála is többet keres, mire a csatár nemes egyszerűséggel válaszolta: jól is van ez így, hisz ő jobban focizik, mint a polgármester úr...
A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2016. nyár számában olvasható.