Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Perbe foghatják a tüntetőkre bányászokat uszító román politikusokat

2015. október 28. 12:10 MTI

Elkezdődhet a bűnvádi eljárás három volt román kormánytag, közöttük Petre Roman egykori miniszterelnök ellen, miután Klaus Iohannis elnök jóváhagyta a legfőbb ügyész erre vonatkozó kérését. Az ún. bányászjárásnak négy halálos áldozata és mintegy ezer sebesültje volt.

<

A legfőbb ügyész csütörtökön fordult a román elnökhöz, hogy engedélyezze Petre Roman, Victor Atanasie Stanculescu volt védelmi miniszter és Gelu Voican Voiculescu volt miniszterelnök-helyettes ellen a bűnvádi eljárást. Az elnöki hivatal keddi közleménye szerint Iohannis ezt megtette. Az 1990. június 13. és 15. között lezajlott úgynevezett bányászjárással összefüggésben a román katonai ügyészek Ion Iliescu volt elnököt emberiesség elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják.

Az ügyészek szerint Iliescu és Roman határozott más kormánytagokkal együtt az akkori bukaresti Egyetem téri ellenzéki tüntetés feloszlatásáról, majd a bányászok Bukarestbe utaztatásáról. Ez utóbbiak ugyan már nem találkoztak a tüntetők csoportjával, hiszen a karhatalmi erők érkezésük előtt feloszlatták a tömeget, de a vájárok így is bántalmaztak járókelőket, behatoltak az egyetemre, diákokat vertek meg, és feldúlták az ellenzéki pártok székházait. Iliescu akkor a nyilvánosság előtt köszönte meg a bányászoknak "hazafias, példás állampolgári cselekedetüket".

Azóta többször is elindult az akkori események kivizsgálása, de a vádhatóság  minden alkalommal lezárta az aktát. Most azért kényszerült ismét nyomozást indítani, mert Romániát tavaly elítélte a strasbourgi emberjogi bíróság, és az 1990-es atrocitások kivizsgálására, valamint kártérítésre kötelezte a román államot. A bányászjárásnak négy halálos áldozata és mintegy ezer sebesültje volt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Perbe foghatják a tüntetőkre bányászokat uszító román politikusokat

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra