A hét vezér egyikéről elnevezett település, a ma Szerencshez tartozó Ond Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, Tokaj-Hegyalja déli részén, a Szerencs-patak völgyében húzódik meg. A történelmi borvidék hajdan nagyhírű mezővárosainak árnyékában a kis falu múltja és jelene elhalványul. Ezért csak nagyon kevesen tudják, hogy a második világháború utolsó szakaszában milyen tragikus események zajlottak le ebben a csendes és félreeső településen.

Ond a XX. század első felében a Szerencsi járás részeként körjegyzőségi székhely volt, ide tartozott a szomszédos Rátka és Golop is. A három település jól tükrözte Tokaj-Hegyalja gazdasági, társadalmi, etnikai és kulturális sokszínűségét. Az 1940-ben 766 lakosú Ondon az erősen magyar identitású, református vallású, kisnemesi származású, kis- és középparaszti réteg volt a domináns. Nagy számban éltek azonban a településen szlovák és ruszin származású római és görög katolikus vallású bérlők, uradalmi cselédek, napszámosok és gyári munkások is. A falu legvagyonosabb, iparral és kereskedelemmel foglalkozó rétegét az ekkor 49 fős zsidó közösség alkotta. A 900 lakosú Golop helyi társadalma Ondhoz hasonló képet mutatott, azzal a különbséggel, hogy a felekezeti arányok valamivel kiegyensúlyozottabbak voltak. Az 1160 főt számláló Rátka társadalma a két szomszédos településsel ellentétben egységes és homogén volt, lakóit magyar identitású, sváb származású, római katolikus, mezőgazdaságból élő kis- és középparasztok alkották.

Az addig távolinak tűnő háború 1944-ben Ondot is elérte. A német megszállás után elhurcolták a falu zsidó lakosságát, amelynek nagy része elpusztult a német koncentrációs táborokban. Majd nem sokkal később a háború örvénye magával ragadta a levente fiatalokat is, akiket a Felvidékre vittek erődítési munkálatokra. A Vörös Hadsereg (2. Ukrán Front) 1944 novemberében érte el Szerencs előterét, a környék ekkortól vált kemény harcok színterévé. Ondon, a községházán utolsó magyar alakulatként a híres 32. határvadász zászlóalj Erdélyből a Gyimesi-szorosból visszavonuló megfáradt csapatai létesítettek ezredharcálláspontot. A magyar egységek 1944. december elején hagyták el a falut, őket a Szerencs–Mád vonalában harcoló román alakulatok követték. A levéltári feljegyzések szerint Ond 1944. december 14-én „szabadul fel”. Ez a felszabadulás azonban újabb megszállást jelentett, és minden eddiginél nagyobb szenvedést hozott a község lakóira.

Volt, ahol leitatták a szovjet tiszteket

1945. január elején a Vörös Hadsereg tisztjei felső utasításra a helyi bíró, a jegyző, a faluból származó rendfenntartó „policok” és néhány tolmács közreműködésével hozzáláttak a munkaképes lakosság összeírásához. A visszaemlékezések szerint a Vörös Hadsereg munkáját tolmácsként volt munkaszolgálatos ondi zsidók is segítették. Mivel a fegyverforgató férfiak többsége még a fronton harcolt, és a leventék is valahol a Felvidék területén tartózkodtak, ezért elsősorban fiatal lányokat és idősebb gazdákat tudtak összeírni. Az oroszok a „policok” közreműködésével 1945. január 20-án kezdték meg az összegyűjtést.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. ősz számában olvasható.