Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Ki volt valójában Mussolini?

2015. március 26. 17:09

Négyéves korában már olvasott, ötévesen zongorázott, 54 éves volt, amikor katonai repülővizsgát tett. De vajon ki volt valójában Benito Mussolini, aki számtalan szerelmi ügye mellett azzal írta be magát a történelemkönyvekbe, hogy egy véres világháborúba vezette országát?

<

Mussolini 1883. július 23-án született egy tanítónő és egy kovács gyermekeként. Iskolai évei alatt egy alkalommal késsel döfte meg társát, máskor tintát loccsantott egyik tanára arcába, mert úgy érezte, hogy tiszteletlenül beszélt vele. Apja maximálisan támogatta bordélyházi kilengéseit. Tanári diplomája megszerzését követően egy évig Európában csavargott. Zürichben ismerkedett meg a marxista gondolatokkal, radikális nézetei szocialista kiadványokban jelentek meg. „Nem félek semmitől, míg van egy ceruza a kezemben és egy pisztoly a zsebemben.” Újságírói sikerei nyomán kapta meg a piccolo duce becenevet.

Később beleszeretett mostohaanyjának egyik lányába, a család ellenezte az esküvőt, de végül megtört a zsaroló, akaratos Mussolini előtt. 1910-ben született meg Edda lánya és regényét is ugyanebben az évben adták ki.  1912-től az Avanti főszerkesztőjeként dolgozott, az újság példányszáma ez idő alatt az ötszörösére nőtt. Mentora és szeretője, Margareta Sarfati úri modorra és gyújtóbeszédek írására is megtanította a Ducét.

1915. májusában belépett Olaszország az első világháborúba, amelyet Mussolini a csodával határos módon élt túl, egy, a közelében történt robbanás során ugyanis négy katonatársa is elhunyt. A háború után a volt fontkatonák érdekeit képviselte, amivel hatalmas népszerűségre tett szert. Ezt felhasználva igen gyorsan a politika csúcsára jutott, ugyanis 1922. október 29-én megkapta III. Viktor Emánueltől az áhított miniszterelnöki kinevezését, s még aznap este különvonattal Rómába utazott. Évekkel később így emlékezett vissza erre a napra: „A világ legboldogabb embere voltam!”

Mussolini Olaszországa szorgalmasan dolgozott, a Duce pedig biztosította a munka utáni színvonalas kikapcsolódást és oktatást. 1925. május 1-jén létrehozta a Munka után nevű szervezetet, amelyhez népzenei együttesek, színjátszó csoportok, közkönyvtárak és szegényiskolák egyaránt csatlakoztak. Emellett téli-nyári táborokat szervezett a felnőtteknek és a gyermekeknek.

Sikereinek csúcsán már csak egyetlen dologra vágyott Mussolini: az egyház támogatására. 1929-ben ez is megadatott neki: XI. Pius pápával aláírták a lateráni egyezményt és megszületett a Vatikán, a pápa pedig megáldotta a Mussolini-rendszert. Ám a Duce még ekkor sem állt meg. Az emberek mindennapjaiban is ott akart lenni: újonnan bevezetett törvényeinek megfelelően 1932-től kezdve a nők nem hordhattak nadrágot, elrendelte, hogy a gyalogosok az utca bal oldalán, egy irányban közlekedhetnek, és minden olasz számára kötelezővé tette a szombati katonai és sportfoglalkozásokon való részvételt. Így lett a Duce a tornászok legjobb barátja. A 30-as években pedig  divatba jött a fasiszta esküvő tömeges rítusa, ezek mindegyikén Mussolini volt a násznagy.

1932-ben a majdnem 50 éves olasz diktátor legújabb szeretője Clara Petacci lett. „Egy szép napon a Piazza Loreto-n fogod végezni!” – fenyegette meg egyszer Mussolini felesége Clarat, az említett milánói téren állomásoztak ugyanis a prostituáltak. Egyikük sem sejthette, hogy a jóslat 13 év múltán beteljesedik. A halott diktátort és a mellette mindvégig kitartó szeretőjét azon a téren akasztották fel a lábuknál fogva.

Milyen volt ténylegesen Hitlerrel való kapcsolata? Mit mondtak egymásról egymás háta mögött? Vajon Mussolini tisztelte Hitlert? Hogyan vált a leggyűlöltebb emberré az egész Olaszország által imádott vezér?

Mussolini magánélete című premier a Spektrum csatorna Történelem Tízkor műsorsávjában ezekre a kérdésekre is választ ad.
Bemutató: 2015. március 28., 22 óra

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Ki volt valójában Mussolini?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra