Sörrel leöblített őskori lakomák – gasztrokutatás a régészetben
2014. augusztus 28. 12:03 Berényi Marianna
Kihívás a múzeumoknak
A módszer következetes használatával a Budapesti Történeti Múzeum az őskortól a legutóbbi időkig nyomon tudja követni a főváros területén élő népek táplálkozási szokásait, az egyes növények elterjedését. Tóth Janka Andrea, a Ferenczy Múzeum régésze, például egy Ganz utcai ásatás gödrében talált leletegyüttesből jutott olyan következtetésekre, amelyek a 16. századi Buda etnikai összetétele szempontjából is érdekesek. Az itt talált török kerámiák, szőlőhús, gránátalma-, füge- és szőlőmagok, valamint az állatcsontok (a disznócsontok teljes hiánya) vizsgálata után a történeti forrásokat hívta segítségül, így állapította meg a muzulmán vallású délszlávok jelenlétét, valamint a későbbi magyar konyhára gyakorolt hatásukat.
Ugyancsak az archeobotanikusok érdeme, ha egy-egy italmaradvány előkerül, hiszen ezek minden esetben növényi makromaradványokkal, esetleg ételmaradványokkal együtt fordulnak elő. Már ha a tapasztalt kutatók egyáltalán felismerik azokat a nyomokat, amelyek a gyorsan bomló italokra utalnak. „Bár valószínűsíteni tudjuk, hogy az őskor magyarországi népei ismerték a sört, meggyőző bizonyíték még nem áll rendelkezésünkre. Római kori italmaradványokról már több információval rendelkezünk. 2001-ben sikerült újabb római kori bormaradványt Kállay Miklós segítségével azonosítanunk. Aquincum területén (Kunigunda utca) egy 1–2. századi római égetéses sírban Lassányi Gábor régész 2001-ben olyan korsót talált, amelynek nyakán, oldalán és alján szürkésfehér, cementálódott vékony réteget lehetett megfigyelni” – említette Gyulai Ferenc.
A régészet számára e területen valószínűleg az a legnagyobb kihívás, miként tudja ezeket a kutatási eredményeket múzeumi körülmények között bemutatni. Emlékezetes az Aquincumi Múzeum Culinaria Romana – az antik Róma gasztronómiája című kiállítása, amelyet Póczy Klára és L. Kurucz Katalin rendezett 1999-ben. Miközben a kiállítás áttekintette a családi és a nyilvános étkezést, a hús szerepét az étrendben, az alkoholfogyasztást, az alapanyagok beszerzését, azt is elmondta, Aquincum lakói életében éppen olyan fontos szerepet játszott az evés öröme, mint Krúdy vagy éppen a jelenkor Óbudáján.
A több ezer éves kultúrák táplálkozási szokásainak, lakomáinak bemutatása olyan csatorna, amely amellett, hogy tudományosan is alátámasztható eredményekre épül, a jelenkor emberét is meg tudja szólítani, miközben egy eltűnt közösség viszonyrendszere is bemutatható. A kísérleti régészet által újrafőzött sör vagy az olyan kiállítások, mint amelyet az Aquincumi Múzeum valósított meg, élményszerűvé képes tenni azokat az eredményeket, amelyek a társadalom túlnyomó többsége előtt – kihagyott ziccerként – legtöbbször rejtve maradnak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
