Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

25 éve halt meg Kádár

2014. július 6. 08:59 MTI

Huszonöt éve, 1989. július 6-án halt meg Kádár János pártállami vezető, a múlt század egyik meghatározó magyar politikusa. A világ szemében - a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva - a Kádár vezette Magyarország volt a "gulyáskommunizmus" megtestesítője, a szocialista táborban pedig a "legvidámabb barakk".

<

1912. május 26-án született Fiumében. Cselédlány anyja után Czermanik néven anyakönyvezték, később ezt Csermanekre, majd 1945-ben Kádárra változtatta. Anyja egy ideig vidéki nevelőszülőknél helyezte el, majd Budapestre költöztek, ahol Csermanek János az akkor elit szakmának számító írógép-műszerészséget tanulta ki.

1930-ban csatlakozott a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségéhez (KIMSZ), és belépett az ugyancsak illegalitásban működő Kommunisták Magyarországi Pártjába (KMP). 1933-ban két év fegyházra ítélték, szabadulása után a rendszer által megtűrt Szociáldemokrata Pártban folytatta politikai tevékenységét. A KMP munkájába 1941-ben kapcsolódott be ismét, 1942 májusától a Központi Bizottság tagja, majd vezető titkára volt.

A párt az ő irányítása alatt mondta ki 1943 nyarán - a Komintern feloszlatása után - önmaga feloszlatását és Békepárt néven történő újjáalakulását. 1944 áprilisában pártutasításra Jugoszláviába indult, de a határon lebukott. Személyazonosságát el tudta titkolni, így katonaszökevényként ítélték kétévi börtönre, a fogságból 1944 novemberében sikerült megszöknie.

1945 áprilisától parlamenti képviselő, a Magyar Kommunista Párt (MKP) Központi Vezetőségének titkára, a Politikai Bizottság tagja volt. 1946-ban az MKP főtitkárhelyettese lett, e tisztségét a szociáldemokratákkal történt 1948-as egyesüléssel létrejött utódpártban, a Magyar Dolgozók Pártjában (MDP) is megtartotta.

Kádár János, az MSZMP elnöke és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára február 20-án a Jászai Mari téri székházban, ahol összeült a pártvezető elnökletével a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága.

1948-ban Rajk László után kinevezték belügyminiszternek, e tisztségében jelentős szerepet játszott a koncepciós perek, így a Rajk-per levezénylésében és a többpártrendszer felszámolásában. 1951 áprilisában Rákosiék őt is letartóztatták, minden tisztségétől megfosztották, és életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. 1954-ben, Nagy Imre első miniszterelnöksége idején szabadult, politikai rehabilitálását követően a budapesti XIII. kerületi pártbizottság, majd 1955 szeptemberétől a Pest megyei pártbizottság első titkára volt.

Rákosi Mátyás 1956. júliusi menesztése után Kádár János visszakerült a legfelső pártvezetésbe: a Központi Vezetőség (KV) tikára, a Politikai Bizottság (PB) tagja, a forradalom kitörése, majd Gerő Ernő 1956. október 25-i bukása után az MDP KV első titkára lett. Október 30-tól államminiszterként tagja volt Nagy Imre koalíciós kormányának. 1956. november 1-jén a rádióban Kádár jelentette be a kommunista párt újjáalakítását Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) néven, dicsőséges népfelkelésként értékelve Rákosi uralmának lerázását. A beszéd elhangzása idején azonban már a szovjet követségen tárgyalt, s még aznap éjjel Moszkvába vitték, ahol a szovjet intervenció "legalizálása" érdekében őt bízták meg az ellenkormány vezetésével.

1956. november 4-én a szolnoki és az ungvári rádió sugározta Kádár közleményét a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulásáról és a szovjet csapatok segítségül hívásáról. Őt magát a nap folyamán szovjet repülőgép vitte Szolnokra, majd november 7-én harckocsival érkezett meg a fővárosba. Bántatlanságot ígért a felkelőknek és a jugoszláv nagykövetségre menekült Nagy Imrééknek, megkezdte a kormányalakítást, újjászervezte az MSZMP Ideiglenes Intézőbizottságát. Decemberben az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága már ellenforradalomnak nyilvánította az október-novemberi eseményeket. Kádár saját pozícióját, az MSZMP hatalmát szovjet támogatással, vérbírák által gyorsított eljárásban meghozott ítéletekkel, kivégzések sorozatával szilárdította meg. A megtorlások áldozata lett Nagy Imre is.

Gyászolók állnak sorban Kádár János ravatala előtt az MSZMP Központi Bizottságának székházában

Kádár János három évtizeden keresztül, 1956 novemberétől szinte haláláig Magyarország első emberének számított. Volt az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának elnöke (1956-1957), az MSZMP Központi Bizottságának (KB) első titkára (1957-1985), főtitkára (1985-1988), elnöke (1988-1989). 1956 és 1958, majd 1961 és 1965 között a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte. A Kádár-korszak az 1956-os forradalom leverésétől, a véres megtorlástól a sokaknak szerény gyarapodást hozó konszolidáció, az ún. "puha diktatúra" évtizedein át a rendszer általános válságáig tartott.

A világ szemében - a kezdeti és az utolsó időszakot leszámítva - a Kádár vezette Magyarország volt a "gulyáskommunizmus" megtestesítője, a szocialista táborban pedig a "legvidámabb barakk". Az "aki nincs ellenünk, az velünk van" jegyében a rendszer hallgatólagos kompromisszumot kínált polgárainak: ha nem kérdőjelezik meg a politikai és az ideológiai alapokat, viszonylagos jólétet, szabadságot kapnak cserébe. E kiegyezés azonban csak addig volt fenntartható, amíg a gazdasági nehézségek, a velük érlelődő politikai elégedetlenség, valamint a szovjetunióbeli változások alá nem ásták a rendszer egészét.

Kádár János halálát hírül adó Esti Hírlapot olvas egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren

Az 1980-as évek közepétől mindinkább elszigetelődő, romló egészségű Kádárt 1988 májusában felmentették főtitkári tisztéből, s bár pártelnök lett, hatalmát elvesztette. Utolsó beszédét az MSZMP KB 1989. április 12-i zárt ülésén mondta el. A több mint egyórás, sokszor zavaros, néhol alig hallható beszédben "az utolsó szó jogán" - mindenki számára váratlanul - az addig legmélyebbre temetett titkokról kezdett beszélni: 1956-os moszkvai tárgyalásairól, Nagy Imre elítéléséről, majd kivégzéséről, szavaiban harminc év történései kavarogtak. 1989 májusában felmentették pártelnöki tisztségéből is. 1989. július 6-án halt meg - azon a napon és abban az órában, amikor a Legfelsőbb Bíróság felmentő ítéletet hozott az 1958-ban kivégzett Nagy Imre miniszterelnök újratárgyalt perében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

25 éve halt meg Kádár

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra