Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Normandia akkor és ma

2014. május 29. 16:09

Az itt látható, olykor festői szépségű helyszínek ma már végtelen nyugalmat árasztanak, azonban 70 évvel ezelőtt még véres összecsapások színhelyei voltak. Az 1944. június 6-i normandiai partraszállás 70. évfordulójának közeledtével az egyik neves fotóügynökség arra vállalkozott, hogy egy képen mutatja be, hogyan nézett ki Észak-Franciaország a második világháború döntő fordulatának pillanatában. Az 1944. június 6-i normandiai akció a történelem legnagyobb partraszállási hadművelete volt, amely a nyugati front megnyitásával hozzájárult a náci Németország katonai összeomlásához és a második világháború befejezéséhez Európában. A sikeres D-napot követően azonban tervezettnél nehezebbeknek és hosszabbaknak bizonyultak a normandiai harcok, amelyben összesen hárommillió katonát mozgósítottak. 

<

Halott német katona fekszik az észak-franciaországi Trevieres piacterén 1944. június 15-én

Amerikai katonák várnak egy észak-franciaországi falu kútja mellett, hogy elmoshassák edényeiket 

Kanadai katona irányítja a forgalmat Bernieres-sur-Mernél 1944. június 6-án

Idős pár nézi, amint egy kanadai katona buldózerrel eltakarítja a romokat Caenban a Rue de Bayeux-n 1944. július 10-én

Francia katonák bevonulása és üdvözlése egy St. Mere Eglise nevű kisvárosban 1944. június 6-án

A kanadai 3. gyaloghadosztály katonái virágokat tesznek elesett bajtársaik sírjaira Saint Georges de Basly-ban

Partraszállás St Aubin-sur-Mernél 1944. június 6-án reggel 9 óra tájban

Amerikai katonák Omaha Beachnél Vierville sur Mer mellett

Amerikaiak masíroznak a dorseti Weymouth-ban a normandiai partraszállás előtt

Az Overlord hadműveletben résztvevő katonák várakoznak Weymouth-ban

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Normandia akkor és ma

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra