Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Csodák történtek a svéd király lefejezése után

2014. április 23. 16:36 MTI

Középkori svéd király, a meggyilkolása után szentté avatott IX. Erik csontjait vizsgálja az Uppsalai Egyetem kutatócsoportja. Kevés az ismeret az uralkodóról, a kutatók ezért úgy vélik, a csontok DNS-vizsgálatával és röntgenezésével többet tudhatnak meg az uralkodó származásáról.

<

A kutatók kinyitották azt az aranyozott dobozt, amelyben az 1160-ban megölt király koponyáját és csontjait őrzik. Kivették belőle a legrégibb ismert svéd királyi koronát is, hogy első alkalommal tekinthesse meg a nagyközönség.

Kevés az ismeret IX. Erikről, a kutatók ezért úgy vélik, a csontok DNS-vizsgálatával és röntgenezésével többet tudhatnak meg az uralkodó származásáról. Egyes források szerint a király apja angol lehetett, a térség egyházainak valóban voltak angol kapcsolatai abban az időben.

A tudósok remélik, arról is szerezhetnek információt, mit evett a király és szenvedett-e betegségekben. A legendák úgy szólnak, hogy IX. Eriket lefejezték, halála után pedig csodák történtek. Meggyilkolása helyszínén épült fel később az uppsalai katedrális, hogy az uralkodó földi maradványait őrizze.

Az aranyozott dobozt korábban többször is felnyitották, ám most először végzik el a csontok genetikai és röntgenvizsgálatát. A koronát sem tárták eddig a nagyközönség elé. A 14. században néhány csontot kivettek a dobozból és magánszemélyeknek, illetve más templomoknak adták őket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Csodák történtek a svéd király lefejezése után

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra