Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hogyan nézhetett ki Noé bárkája?

2014. március 26. 16:30

A legújabb hollywoodi filmdrámában Noé bárkáját téglalap alakúnak álmodta meg Darren Aronofsky rendező, azonban a kutatások azt mutatják, az özönvízmondában szereplő hajó inkább kerek lehetett. A történelem különböző koraiban más-más módon képzelték el a bárkát.

<

Köztudatból kikopott kerekség

A januárban a Múlt-koron is bemutatott kutatás szerint egy 3700 éves, hatvan soros, ékírásos agyagtábla adhatott utasításokat a bárka építésének részleteivel kapcsolatban. Az ősi szöveg szerint az úszó alkalmatosság kör alakú, kiterjedése pedig 3600 négyzetméter volt, vagyis nagyjából egy futballpálya felét fedhette le. A szóban forgó bárkát kosárként kell elképzelnünk, amit az építők fabordázattal erősítettek meg, s kívül-belül egy aszfalthoz hasonló, szurkos anyagot kenhettek rá, amely a vízhatlanságát biztosította.

Ez a bárka tulajdonképpen annak a hajónak a gigantikus mása, amelyet a babiloniak is jól ismertek, s a Közel-Keleten a 20. század második feléig mindennap használták állatok és emberek folyókon való átszállítása során.

A fentebb látható, késő 14. századi illusztráción egy kerek bárka koncepciója rajzolódik ki. Irving Finkel, a British Museum kutatója - aki kizártnak tartja, hogy a bárka az agyagtábla nyomán valaha megépült volna - szerint ez egy ritka példa a középkorból, ugyanis Noé bárkájának kereksége még azelőtt kikopott a köztudatból, hogy a Biblia megszületett.

A Teremtés Könyvében ezt mondta Isten Noénak: "Építs magadnak bárkát fenyőfából s nádfonatból, kívül és belül kend be szurokkal. Így kell építened: 300 könyök legyen a bárka hossza, 50 könyök a szélessége és 30 könyök a magassága. Csinálj a bárka fölé tetőt. Az ajtót helyezd felülre, a bárka oldalára, és csinálj alsó, középső és felső emeletet."

A bibliai írásnak megfelelően a legtöbben dobozszerűnek álmodták meg a bárkát, s ugyanígy tett a magát ateistának valló Aronofksy a 130 millió dolláros költségvetésű, a zsidókat és a keresztényeket is megbotránkoztató, egy sor iszlám világbeli országban már betiltott filmjében, ám az évszázadok során a bárkát többféleképpen ábrázolták, sok festményen például hajlott tetőt is láthatunk.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hogyan nézhetett ki Noé bárkája?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra