Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Takaros volt a neandervölgyi otthona

2013. december 6. 15:08

A neandervölgyiek rendezett lakóhelyen éltek, ahol mindennek megvolt a helye: otthonuk fel volt osztva lakótérre és "konyhára", az "emelet" az állatok feldarabolására szolgált, míg a barlang bejárata előtti tér az állati csontok és az eszközök helye volt - állítják a kutatók egy észak-olaszországi feltárást követően.

<

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a neandervölgyi egy piszkos és durva emberszabású volt, aki az életét azzal töltötte, hogy az egyik állati tetemtől a másikig vánszorgott. Ez persze erős általánosítás, a most megtalált bizonyítékok szerint a 28-30 ezer évvel ezelőtt eltűnt Homo neanderthalensis életmódja szervezett, élettere pedig rendezett volt, csakúgy, mint a modern emberé.

Az észak-olaszországi Riparo Bombriniben felfedeztek egy barlangot, amely azt mutatja, hogy az ott lakók gondosan elrendezték életterüket, elválasztották az ételkészítésre, az eszközkészítésre alkalmas, valamint a szociális tevékenységekre használt helyeket. Julien Riel-Salvatore, a denveri Colorado Egyetem munkatársa, a régészeti kutatás vezetője szerint a neandervölgyiek helykihasználása lényegesen jobb, sőt egyenesen céltudatos volt, nem úgy, mint azt korábban gondoltuk.

A Canadian Journal of Archaeologyben publikált legfrissebb régészeti tanulmány szerint a barlanglakók három, jól elkülöníthető részre osztották fel otthonukat. A barlang legfelső szintjén állati maradványokat találtak a kutatók, így ez a helyszín a szakértők szerint az állatok feldolgozására szolgálhatott. A középső szintet a régészeti nyomok alapján hosszabb tartózkodásra használhatták, vagyis hálószobaként funkcionálhatott; ez lényegesen "tisztább" volt, míg az alsóbb szinteket rövidebb ideig vehették igénybe.

A kőeszközök a barlang bejáratánál kaptak helyet, valószínűleg itt készíthették a szerszámokat, ugyanis itt lényegesen több volt a napfény. "Mivel az eszközgyártás során törmelék keletkezik, így már akkor is logikusnak tűnhetett, hogy a sérülések elkerülése végett a nagyobb forgalmú területektől távolabb kell végezni az ilyen jellegű tevékenységeket" - mondta Riel-Salvatore, majd hozzátette: "az elmúlt időszakból egyre több bizonyíték került elő, amelyek alátámasztják, hogy a neandervölgyi sokkal 'kifinomultabb' volt, mint azt korábban gondoltuk."

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Takaros volt a neandervölgyi otthona

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra