Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hat náci mítosz

2013. november 28. 19:48

A nemzetiszocialista vezetők és ideológusok rendkívül babonásak voltak, történészek szerint a mozgalom okkult indíttatású szellemisége segítette őket tevékenységükben. Összeállításunkban hat, a nácikhoz kötődő mítoszt mutatunk be a frigyládától kezdve egészen Nostradamusig.

<

A frigyláda

Az i. e. 597-586 között eltűnt frigyláda volt a legkeresettebb tárgy a második világháború idején, a városi legenda szerint ezt a nácik mindenáron meg akartak szerezni, hogy végső fegyverként bevethessék a szövetségesek ellen. A közismert történet szerint a kívül-belül arannyal kibélelt ládát puszta kézzel nem is lehetett megérinteni, s egyszerre négy ember tudta szállítani a sarkaira szerelt aranyfoganytúkkal. Ebben őrizték a két kőtáblát, amelyre a Tízparancsolat volt felírva.

Az Ószövetség szerint egy alkalommal, a bírák korában, mikor a zsidókat legyőzték a filiszteusok, a Silóban őrzött ládát is elvitték magukkal hadizsákmányként. Alig telt el néhány hét, amikor félelemtől reszkető követek jelentek meg Izraelben, és visszaszolgáltatták a frigyládát, mondván, hatalmas csapást és dögvészt hozott a népükre. Közel 2600 évvel ezelőtt a babiloni seregek elpusztították a jeruzsálemi templomot, s a legendás ládának nyoma veszett.A nácik frigyláda-kereséséről szóló, széles körben ismert mítosz azonban valószínűleg nem hiteles, ugyanis semmilyen feljegyzés nem maradt arról, hogy a németek megpróbálták volna megszerezni a "csodafegyvert".

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Hat náci mítosz

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra