Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Hova temessék Priebkét?

2013. október 16. 18:19

Az argentinok szerint sértené az emberi méltóságot, ha a dél-amerikai országban temetnék el a múlt pénteken 100 éves korában elhunyt Erich Priebkét, a Gestapo római központjának egykori tisztjét – közölte az argentin külügyminisztérium.

<

Erich Priebke júliusban töltötte be századik évét (erről és a megünneplésével kapcsolatos tiltakozásokról itt olvashat), és éppen azon a napon hunyt el, amikor az olasz fővárosban a zsidó közösség tagjai deportálásának hetvenedik évfordulójáról emlékeztek meg.

Az 1913-ban született Priebke 1938-1944 májusa között Herbert Kappler parancsnoksága alatt a Gestapo római központjában szolgált. Kínzótisztként volt ismert az olasz ellenállók körében. Miután 1944 márciusában az olasz partizánok (Gruppi di Azione Partigiana) merényletet hajtottak végre a németek ellen, Priebke vezetésével bosszúból 335 foglyot – köztük a magyar Kereszti Sándort – végeztek ki a Fosse Ardeatine római kőbányában.

A volt SS-tisztet Argentína 1995-ben adta ki Olaszországnak. A római katonai bíróság három évvel később Priebkét életfogytiglanra ítélte, egészségi állapota és kora miatt büntetését azonban házi őrizetben töltötte. 2007-ben engedélyezték, hogy ügyvédje irodájában dolgozzon, de ezt a római zsidó közösség tiltakozására akkor visszavonták. 2009-től rövid sétára elhagyhatta lakását.

Egy olasz tisztviselő korábban arról beszélt, hogy Priebkét felesége mellé, Argentínában fogják eltemetni, de ezt a dél-amerikai ország külügyminisztériuma azonnal elutasította. A döntést két zsidó szervezet, az Argentínai Zsidó Közösség Segélyegylete (AMIA) és az Argentínai Zsidó Szervezetek Szövetsége (DAIA) is üdvözölte.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Hova temessék Priebkét?

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra