Nagy-Britannia és Franciaország megköti az „Entente cordialé”-nak („szívélyes egyetértés”) nevezett egyezményt, hogy a brit és a francia gyarmati érdekeket egyeztessék. Franciaország elismeri az angolok uralmát Egyiptom földjén, Nagy-Britannia szabad kezet ad Franciaországnak Marokkóban. A brit-francia egyezmény számára az utat már az 1899-es (1898. VII. 10.) Fasoda-szerződés előkészítette, melyben Franciaország elismerte a brit uralmat Szudánban. Az „Entente cordiale” nem tartalmaz szabályszerű szövetségi szerződést, de tisztázza a vitás gyarmati kérdéseket, és hozzájárul az európai politikai együttműködéshez. A megállapodás megkötésével Anglia feladja korábbi „splendid isolation” („fényes elszigeteltség”) alapelvét, és ezzel állást foglal az európai kontinensen zajló vitákban. A Német Birodalom számára az „Entente cordiale” nagyhatalmi törekvéseinek vereségét jelenti, hiszen Marokkóval kapcsolatos, Nagy-Britanniával 1901 óta folytatott szövetségi tárgyalási kudarcot vallottak. Az „Entente cordiale” létrejötte az egyik lépés volt a világháború felé.