Ciprusi válság a középkori Firenzében
2013. március 25. 08:27
Felszámolják a második legnagyobb ciprusi bankot, és megadóztatják a 100 ezer eurónál nagyobb betéteket. Az euróövezet pénzügyminiszterei jóváhagyták hétfőn hajnalban azt az új tervet, amelyet az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap dolgozott ki az éjjel a ciprusi bankszektor szanálására.. A ciprusi gazdasági krízisre adott válasz veszélyes precedenst teremthet az eurózónában, kérdés, hogy a rogyadozó bankszektort helyre lehet-e még állítani, illetve benn tartható-e a szigetország az unióban. A történelmi párhuzam azt mutatja, hogy az eset nem előzmények nélküli.
Bármennyire is súlyosnak tűnik a ciprusi hitelválság, és aggasztóak a jövőre nézve a krízis továbbterjedését feltartóztatni célzó eszközök – így a bankbetétesek megadóztatása –, a történet egyik eleme sem új. Az, hogy egy ország szekerét a lakossági megtakarítások megsarcolásával rángatnák ki a sárból, ugyan sokak számára a politikai harakiri legveszélyesebb formáját jelenti, érdemes egy rövid történelmi kitekintést tenni, hiszen hasonló gondokkal küzdött és hasonló megoldásokat választott a 15. században Firenze is.
A firenzei hitelválság okai eredendően más természetűek voltak. 1424-ben Firenze és a Milánói Hercegség között 1424-ben háború robbant ki, a konfliktus pedig a sorozatos toszkán veszteségek miatt rendkívül elhúzódott. Az igazi veszélyt a pénzügyi válság jelentette. Firenze védelme jórészt a zsoldosoktól függött, ami óriási terhet jelentett a költségeit a további adókból előteremteni már képtelen város számára.
Firenze adóssága 1426-ra 682 ezer forintra nőtt, de még messze volt a vége. A firenzei városvezetés ekkor unortodox eszközhöz folyamodott: ugyan a modern fogalmaink szerinti bankbetét a reneszánszban még nem létezett, a hirtelenjében kivetett castato kísértetiesen hasonlított a ma az európai pénzügyi rendszer stabilitása felett őrködő nemzetközi szervezetek által kínált megoldásra. 1427-től kezdve minden egyes firenzei háztartásnak nyilatkoznia kellett a vagyonáról, amelyre 0,5 százalékos egyszeri sarcot vetettek ki.
A sokat szenvedett város igyekezett kompenzálni: a legszegényebbek sokszor mentesültek az adó hatálya alól, s inkább a tehetősebb rétegeknek kellett a terhet viselniük. A pénzügyi válság elmélyülése miatt azonban a firenzei Signoria évente többször is kivethette az egyre elviselhetetlenebbé váló sarcot; 1428 és 1433 között például 152 ízben történt meg az adó behajtása. A vagyonelemeket sújtó büntetőintézkedés miatt a helyzet végül odáig fajult, hogy a toszkán város teljesen kivéreztette magát – a háború pedig folytatódott.
A teljesen önkényessé váló castato nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így – nem lévén más választása – Firenze úgy döntött, hogy azokhoz a kereskedelmi bankokhoz fordul, amelyeknek sikerült eltitkolniuk, s ezzel átmenteni vagyonukat: az 1430-as években 200 ezer forintot kértek kölcsön egy a Mediciek érdekeltségébe tartozó banktól. A firenzei városállam leghíresebb nemzetsége sikeres vállalkozásai révén – gyapjúüzleteknek köszönhetően – gazdagodott meg a 14. században, politikai befolyását a 15. században erősítette meg Itália több városában nyitott bankfiókjaival. Cosimo, aki 1434-től harminc éven át, egészen haláláig volt a firenzei köztársaság feje, uralma alatt a város rohamléptekkel fejlődött; hamarosan felszámolták a köztársaságot, amelyet Toszkánai Nagyhercegség néven a Mediciek fejedelmi rangban igazgattak.
Ugyan a párhuzam távolinak és idegennek tűnik, Firenze példája intő lehet Ciprus számára. Ha Nicosia fejet hajt a nemzetközi pénzügyi szervezetek előtt és végrehajtja a példátlan intézkedéseket, azzal félő, hogy ugyanúgy feladja a függetlenségét, mint tette azt hatszáz évvel ezelőtt az itáliai városállam, ráadásul egy erősebb, még nagyobb befolyással rendelkező hatalom, a földközi-tengeri országban komoly érdekeltségekkel rendelkező Oroszország karjába veti magát.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
