Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Szeretők az ókortól a 20. századig

2013. január 21. 08:49

<

Marie Walewska

Az 1786-ban Kiernoziában született lengyel nemesasszony, Marie Walewska azzal írta be nevét a történelemkönyvekbe, hogy sokáig ő volt Napóleon szeretője. Walewska apja földbirtokos, anyja a dúsgazdag Zaborowski család sarja volt. Hat testvérével együtt otthon, ebben az alig ezer lelket számláló falucskában nőtt fel, egyik nevelője Nicholas Chopin, Frédéric Chopin apja volt. Első férje Colonna-Walewski, Athenasius bárója volt, akit egy fiúval örvendeztetett meg, igaz, néhány történész szerint Antoni Rudolf Bazyli Colonna-Walewski házasságon kívül született.

Marie 1806-ban, Błonie-ben vagy Jabłonna-ban találkozott Napóleonnal, akivel visszaemlékezése szerint ekkor csupán néhány szót váltott; a császárt azonban azonnal letaglózta a nemesasszony szépsége, s Varsóba kérette, hogy újra találkozhasson vele. Marie eleinte vonakodott attól, hogy Napóleon szeretője legyen, de végül a francia Géraud Duroc parancsnok és néhány lengyel arisztokrata meggyőzte ennek helyessége felől – utóbbiak arra számítottak, hogy Marie-n keresztül sikerül kivívniuk hazájuk régóta áhított függetlenségét.

Marie visszaemlékezésében is ezzel nyugtatgatta magát, mondván, az affér tisztán hazafias célokat szolgált. Kettejük kapcsolatát szigorú titokban tartották, ugyanakkor a legmagasabb varsói körökben az egyik legfelkapottabb téma volt a lengyel nő és a francia császár nexusa. Walewska a királyi kastélyban, szigorúan csak esténként kereste fel Napóleont, s még reggel előtt távozott onnan.

Amikor Napóleon áthelyezte székhelyét a kelet-poroszországi Finckenstein-kastélyba, Walewska is vele tartott, de továbbra is ügyelt arra, hogy titkos románcuk ne tudódjon ki. 1809-ben a hölgy követte párját bécsi utazása idején is; Napóleon és kísérete ekkor a Schönbrun-kastély mellett szállt meg. Walewska teherbe esett, majd visszatért Walewice-be, hogy életet adjon második fiának, Alexandre Josephnek, aki – bár a gyermek apja nem lehetett más, mint Napóleon – a Colonna-Walewski nevet viselte. Walewska és Napóleon kapcsolata 1810-ben, Párizsba való költözése után ért véget. 1812-ben elvált Colonna-Walewski bárótól, de még halála előtt hozzáment régi szeretőjéhez, Philippe Antoine d'Ornanóhoz.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Szeretők az ókortól a 20. századig

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra