Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Gandhi vs Godse

2003. január 30. 10:15

Nathu Ram Godse akkor lőtte le közvetlen közelről a világ legbékésebb politikusát, amikor az éppen imádkozni indult. Gandhit egyszer már leterítette egy pisztolygolyó, de azt túlélte. Ezt nem, ám erőszakmentes mozgalmával örökre beírta magát a történelembe.

<

ram, ram!
Mivel népünnepéllyel felért, ha Gandhi a nyilvánosság elé lépett, mindig emberek százai várták imái előtt, hogy vele tarthassanak. 1948. január 30-án is éppen így történt. Hogy olyan pontos leírás maradt fenn a merényletről, az annak köszönhető, hogy a tömegben, méghozzá Gandhihoz elég közel volt egy angol is, Robert Stimson, aki pontosan látta, mi történt. Ő informálta elsőként a BBC-t.

"Indiai idő szerint öt óra múlott három perccel, amikor Gandhi kijött a Birla-házból. Kicsit elkésett az esti imáról, ezért gyorsabb léptekkel haladt, mint az utóbbi időben szokott. Mint mindig, most is fehér vászonruhát és szandált viselt. Egy sálat is keresztbevetett a mellén, mert már hűvös volt. Két kísérője karjára támaszkodott. Mosolygott. A kertben nem voltak sokan. Talán két-háromszáz ember. Néhányan elébe jöttek, Gandhi pedig felment a kissé feljebb lévő pázsithoz vezető lépcsőn. Ott várta mindenki. A lépcsőfokokon felment a teraszra, tett még néhány lépést, és kezét levéve kísérőnői karjáról, üdvözölte az embereket. Egész idő alatt mosolygott.

Az egybegyűltek első sorában egy harmincegynéhány évesnek tűnő, zömök, khakiruhás férfit pillantottam meg. Felszaladt a lépcsőn Gandhi irányába, revolvert húzott elő, és néhány lövést adott le, miközben a fegyver csöve szinte érintette Gandhi testét. Nem is úgy hangzottak, mint a lövések, inkább egy gyermekpisztoly pukkanásaira emlékeztettek.

Gandhi összeesett. Néhány másodpercig senki sem értette, mi is történt. Mindenki kábult, zsibbadt volt. Ekkor az imára gyűlt tömegből egy fiatal amerikai a khakiruhás férfira vetette magát, és elkapta a karját.

A tömeg csak ekkor lendült mozgásba. Többen siránkozni kezdtek, vagy hatan pedig Gandhit próbálták felemelni. Mások közben a merénylőre vetették magukat. Ütni-verni kezdték, fejét és nyakát ütötték, lerántották a földre. Lefogták, majd, amikor a hivatalos közeg is megérkezett, letartóztatták. Közben Gandhit a virágágyásokkal tarkított pázsiton keresztül óvatosan bevitték a házba. Az őt vivők mellett mentem. Betakarták egy sállal, de feje fedetlen maradt. A szeme csukva, arcán nyugodt kifejezés.

Körülbelül fél óra múlva halt meg a földszinten levő hálószobájában. A környezetéből valaki szent hindu könyvekből olvasott fel. Azok ijedtsége, akik látták Gandhit elesni, most a kétségbeesés kábult csendjébe ment át. Csak egy vagy két órával később tették fel maguknak a kérdést, milyen következményekkel jár majd Gandhi halála ?"

Mielőtt még ismertté vált volna, ki a gyilkos, egyedül volt-e vagy összeesküvő, a legvadabb rémhírek terjedtek el, nyugtalanságot és felháborodást szítva.

Alig két órával Gandhi halálhírének bejelentése után Bombay területén gyújtogatások robbantak ki, többen rabolni és gyilkolni kezdtek. A rendőrség megpróbálta helyreállítani a rendet, és ezért fegyvert kellett használnia. A tömeg kövekkel, késekkel vette fel a harcot. Autóbuszokat és villamosokat fordítottak fel. A zavargások kiterjedésétől és a rablásoktól tartó mohamedán kereskedők bezárták boltjaikat az utcákon és a bazárban. A pillanat lázában valaki azt a hírt bocsátotta szárnyra, hogy a Gandhi elleni merényletet a Muzulmán Liga egy tagja követte el. Emiatt aztán a zavargások komoly megmozdulássá váltak.

Magában Delhiben is, ahol a muzulmánok, hinduk és szikhek közti konfliktusokat enyhítette a központi hatóságok közelsége, az feszült légkör veszélyes helyzetet teremtett. Ó-Delhiben a hinduk és szikhek forrongtak. Minden akkori jelentés megemlíti, hogy komolyan tartottak újabb muzulmánellenes fellépésektől.

Pedig a gyilkos nem volt mohamedán. Nathu Ram Godsénak hívták, és hindu volt.

Godse művelt ember volt a brahmin kasztból. Harminchét éves, és éppen a merénylet végrehajtása céljából utazott Delhibe Púnából, Pandzsáb nyári fővárosából. A nagy vidéki városban Godse egy napilap szerkesztőjeként, illetve a nacionalista Hindu Mahászabhá szervezet helyi titkáraként dolgozott.

Mikor ez a pontos hír eljutott Bombay sikátoraiba, megfordult a helyzet. Most aztán a hindu szélsőségesek váltak más hinduk támadásainak célpontjává. A Mahászabhá ismertebb aktivistáinak házát feldúlták, lakóik rémülten menekültek. Abban a Szangli nevű kisvárosban, Bombaytől 300 kilométerre, ahol Godse született, az utca haragja a családja ellen irányult. Ugyanakkor ötven másik otthont is felégettek.

A valóság:

  • Godse merényletét tíz nappal korábban már megelőzte egy, de Madan Lál, egy szintén hindu fiatalember kudarcot vallott kókuszdióba rejtett kezdetleges bombájával.

  • Godse, mielőtt lőtt volna - tisztelete jeléül, no meg azért, hogy közben elővehesse elrejtett pisztolyát - mélyen meghajolt a Mester előtt. Csak miután felegyenesedett, akkor tüzelt. Háromszor.

  • Manu Gandhi, egyike a két fiatal rokon lánynak, akiknek karjaira Gandhi támaszkodott kifelé jövet a kertbe, így vallott: "az az ember meghajolt előtte, mintha csak a port akarná letörölni a lábáról. Megijedtem, hogy a Mahátma esetleg megbotlik benne, de ekkor pillantottam meg a revolvert a kezében. Engem félrelökött, és lőtt. Mahátma csak ennyit tudott mondani: Ram! Ram! Istenem, istenem!"

  • A Gandhi védelmére kirendelt két testőr nem volt a helyzet magaslatán. Gurbacsán Szingh, akinek elöl kellett volna mennie, csak akkor érte utol Gandhit, amikor az már Godse előtt állt. A másik testőr, Armanath három lépéssel Gandhi mögött ment, amikor eldördültek a lövések. Ő volt az, aki elsőként kapta el a tettest - nem pedig a véletlenül ott tartózkodó amerikai.

  • Godse a negyedik golyót magának szánta, de Armanath elkapva a karját, megakadályozta, hogy öngyilkosságot kövessen el.

  • Godsét és Narajam Aptét halálra ítélték, amit rövidesen végre is hajtottak.

  • A bírósági ítélet kihirdetése után felszámolták a Mahászabha félkatonai szervezetet, amelynek a merénylők is tagjai voltak.

    Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

    Miért támogassam a Múlt-kort?

    Gandhi vs Godse

  • Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

    2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

    Ízelítő a Magazinból

    További friss hírek

    Legolvasottabb cikkeink

    Facebook Twitter Tumblr

     

    Váltás az asztali verzióra