Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mussolini arcai

2012. november 12. 14:30

90 éve, társadalmi és politikai válság közepette ragadta magához a hatalmat Benito Mussolini, Olaszország későbbi miniszterelnöke. Bár a Duce szocialistaként kezdte, az első világháborút követően köpönyeget váltott, s már a fasiszták élén vonulhatott be Rómába (Marcia su Roma), ahol fokozatosan építette ki diktatórikus hatalmát.

<

Már fiatalon erőszakos természetű volt

Mussolininek már fiatalkorában sem kellett a szomszédba mennie egy kis agresszióért: a kis Benito azzal szerzett magának kétes hírnevet az iskolában, hogy állandóan zaklatta és megverte társait. Tízéves korában komoly problémái adódtak ebből, miután eltanácsolták abból a vallási iskolából, ahova járt, de a következő állomáshelyén is érkeztek hírek különböző incidensekről.

Mussolini egyszer maga vallotta be, hogy egyik lánybarátját késsel megsebesítette a karján, de híres, illetve hírhedt volt arról is, hogy a templomokban egzecírozta a hívőket, fiúbandák élén rohamozta meg a helyi gazdaságokat és hamar kitanulta a kardforgatás mesterségét is. Amikor a New York Times 1922 májusában beszámolt Mussolininek az egyik rivális lap szerkesztőjével vívott párbajáról, kiderült, hogy a Duce addigra már több mint száz sérülést szedett össze.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Mussolini arcai

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra