Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Mussolini történelmi blöffje

2012. október 2. 12:31

Italo Balbo – a Tobruk fölött 1940-ben életét vesztett líbiai kormányzó – szerint a Róma elleni fasiszta fölvonulás elhatározásához, a döntés megszületéséhez nagymértékben hozzájárult egy másik, szintén demonstratív aktus, az 1922. október eleji Bolzano (Bozen) elleni fasiszta menetelés (marcia su Bolzano) sikere.

<

Kezdetben Bolzanót, és az első világháborút követően Olaszországhoz került döntően német ajkú területeket reménnyel tölthette el az uralkodó, III. Viktor Emánuel, amikor 1919. december 1-jén elmondott trónbeszédében a kisebbségi jogok teljes tiszteletben tartását ígérte. Az ünnepélyes államfői deklarációt követően azonban nem történt érdemi változás e területe, sőt a helyzet rosszabbodott: 1921-től véres németellenes agressziók követték egymást. 1922. október 2-án a Bolzanóba vonult fasiszták – ország-világ előtt bizonyítandó, hogy a gyenge központi kormánnyal szemben ők az állam és az olasz nemzeti egység egyetlen potens képviselői – megbuktatták a város utolsó német ajkú polgármesterét.

Noha Balbo véleményében van igazság, a sikerhez azonban más összetevők is hozzájárultak. Az ország belső problémái, a gazdasági nehézségek és az egyre elhatalmasodó társadalmi feszültségek, az Itáliát kormányzó liberális politika, valamint a baloldal mélyülő válsága teremtett kedvező feltételeket egy Róma elleni katonai akcióhoz. A fasizmus számára a hatalom annak ellenére került elérhető közelségbe, hogy a párttá alakult mozgalom 1922 októberéig nem ragadott magával számottevő tömegeket.

A fasizmus jelentős bástyája, tulajdonképpeni első fellegvára a komoly szláv kisebbséggel bíró vegyes lakosságú Trieszt volt, s csak később, a párttá alakulást követően erősödtek meg az olyan városok, mint Ferrara, Cremona, Milano, Bologna vagy Firenze. A szocialista fellegvárnak tekinthető Torinóban vagy Rómában nem volt jelentős számú fasiszta párttag, a dél-olasz tartományokban és Szicíliában pedig szinte hírmondóban sem lehetett velük találkozni. Az 1921. május 15-i képviselőházi választások során mindössze 35 képviselői helyet – a nacionalista jobboldal és liberális pártokkal koalícióban – megszerző Fasiszta Párttal (Partito Fascista Nazionale) nem kellett komolyan számolni.

Bíztak benne

Mindezek ellenére, a „Most vagy soha!” jegyében látott hozzá 1922 októberében egy négytagú bizottság, az úgynevezett quadrumvírek – Cesare Maria De Vecchi, Emilio De Bono, Italo Balbo, Michele Bianchi – a hatalomátvétel politikai-katonai tervének elkészítéséhez. Az országot körzetekre osztották, és Perugia katonai központtal készültek a főváros, illetve a liberális olasz állam elleni, a fasiszta terminológia által előszeretettel „forradalomként” aposztrofált katonai műveletekre, politikai manőverekre.

A párt október 24-re Nápolyba összehívott nagygyűlésének egyik legfontosabb feladata éppen ezért a vezérek elgondolásának, vagyis a Róma elleni felvonulás részleteinek elfogadása lett volna. Ilyen katonai terv azonban nem létezett, hiszen mindenki tisztában volt azzal – és ehhez kétség nem férhetett –, hogy a fasiszta erődemonstráció hírére a királyi hadsereg Rómába rendelt egységei könnyedén felülkerekednének a mintegy 26 000 főt számláló, de rosszul fölfegyverzett fasiszta rohamosztagos csapatokon.

A főváros ellen tervezett katonai akció sikeres végrehajtását az is nehezítette, hogy összeköttetés híján gyakorlatilag nem kommunikáltak egymással - az utánpótlással és élelmezéssel egyébként is küszködő - feketeinges csapatok. A menetelés katonai előkészítettsége, végrehajthatósága, mondhatni kudarcra volt ítélve. Nem is klasszikus államcsínyről volt szó, inkább az azzal való fenyegetésről.

Andreides Gábor cikkének folytatása a Múlt-kor magazin őszi számában

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Mussolini történelmi blöffje

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra