Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Elveszett római kori várost találtak Olaszországban

2012. szeptember 10. 08:49

Színházat, piacot és egyéb középületeket azonosítottak azon a felvételen, amelyet egy 1500 éve elhagyott, eltemetett római városról készítettek a kutatók. A talajradaros vizsgálatok tanúsága szerint a település sokkal jelentősebb volt, mint hitték.

<

Az eredetileg római kolóniaként az i.e. 4. században alapított Interamna Lirenas Lazio tartomány déli részén, a Liri-völgyben fekszik. A szamnisz háborúk idején katonai központ volt, majd i.e. 212-ben Hannibál seregei dúlták fel; a polgárok számára teljes római polgárjoggal és önkormányzattal járó municipiumi rangot i.e. 90-ben kapta meg. Miután az i.sz. 5. században lakói elhagyták, elhordták a városból visszamaradt épületköveket, így a település mögött semmilyen nyom nem maradt a felszínen. Ma a hely mezőgazdasági művelés alatt áll.

Szakembereknek azonban mostanra sikerült geofizikai módszerekkel feltérképezniük a 25 hektáron elterülő egykori várost, ami több meglepetéssel is szolgált. Kiderült, hogy Interamna Lirenas virágzó gazdasági központ volt, amely piaccal és színházzal is büszkélkedett, a város élete pedig pezsgő és színes volt – ez pontosan ellentétes azzal, amit a tudósok eddig hittek, korábban ugyanis azt gondolták, hogy a város marginális szerepet töltött be a Római Birodalom életében.

A régészek régóta tudták, hogy a vizsgált területen egykoron egy elveszett város volt, de feltárást eddig nem végeztek. S mivel úgy látták, hogy egy ásatás gyakorlatiatlan lenne, úgy döntöttek, a legcélravezetőbb, ha a területet geofizikai módszerrel térképezik fel. Elsősorban magnetométert és talajradart (GPR-Ground Penetrating Radar) használtak; előbbi egy mágneses tér mérésére alkalmas műszer, amely a város elrendezését méri fel, míg a talajradar elektromágneses rövidhullámot bocsát ki, amely a nem egyforma dielektromos állandójú anyagok határfelületéről verődik vissza.

Az előzetes vizsgálatok megmutatták, hogy a forum északi sarkán egy hatalmas épület maradványai vannak, majd a földradar azt is feltárta, hogy ehhez sugárirányban további falak csatlakoznak. A szakértők ezáltal megbizonyosodtak afelől, hogy egy római színház romjait sikerült megtalálniuk, amely valamikor az ezredfordulón épült. A középületek létezése pedig rávilágított, hogy Interamna Lireanas egy városi központ volt, amelyhez további települések csatlakoztak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Elveszett római kori várost találtak Olaszországban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra