Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Bendefy László

2012. május 31. 10:41

Vasvár, 1904. augusztus 17. – Budapest, 1977. augusztus 13.

<

Bár Bendefy László főként a geodézia szakterületén végzett tevékenysége révén emelkedett ki a névtelenség homályából, történeti kutatásai miatt egyértelműen helyet kaphat a történészek soraiban.

Bendefy László (születési nevén: Benda László, amely nevet 1934-ig használta publikálásai során) a nyugat-dunántúli Vasváron 1904-ben látta meg a napvilágot. A világháború éveiben legidősebb fiúként nagy szerepet kellett vállalnia a család anyagi eltartásában.

Bár kisgyermekkora óta felfedezővé akart válni, Cholnoky Jenő javaslatára a Műegyetemen a mérnöki tanulmányokat választotta, s párhuzamosan a geológiát is elvégezte. Az 1920-as évek második felében, felsőoktatási tanulmányai mellett, s azok finanszírozása céljából kisebb munkákat vállalt, amelyekbe beletartozott a hallgatótársainak szerkesztett műszaki rajzok kivitelezése és a Vas Megyei Múzeum ásvány- kőzet- és őslénytárának anyagának rendezése is.

Az 1930-as évektől kezdve mind gyakrabban jelentek meg tudományos tanulmányai földtan témakörben. Kutatási céllal Líbiában is járt; visszafelé egy kis időre Rómában rekedt, azonban nem tétlenkedett, hanem a Vatikáni Levéltárban kezdett el kutatni. A volgai magyarokról szóló anyagok feldolgozásából született meg az „Ismeretlen Juliánusz” című 1936-os műve, amely Juliánusz barát keleti utazásának 700. évfordulójára készült. A világháború éveiig a keleten maradt magyarok kérdéskörével foglalkozott. Történeti munkásságának voltak bírálói is, néhányuk szerint sok állítása nem megalapozott érveken állt.

A háborúban megsérült, felgyógyulása után a Pénzügyminisztérium bányászatért felelős osztályát szervezte újjá. A sokarcú Bendefy 1959-ben a vízügy területén kezdett el tevékenykedni. A régészet, antropológia, történelem, földrajz, földtan, térképészet és geológiában egyaránt könnyen tájékozódó tudós 1977-ben hunyt el.

Főbb történeti témájú művei:

• A baltavári ásatások 70 éves története 1856–1926 (Szombathely, 1927)
• Az ismeretlen Juliánusz: a legelső magyar ázsiakutató életrajza és kritikai méltatása. Bp. 1936.
• Kummagyaria: a kaukázusi magyarság története. Bp. 1941.
• A magyarság kaukázusi őshazája: Gyeretyán országa. Bp. 1942.
• Magna Hungaria és a Liber Censuum. 1943.
• A magyarság és Középkelet. Bp. 1945.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Bendefy László

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra