A magyar joggyakorlat közel félezer esztendőn keresztül a közemlékezeten alapult. Természetesen léteztek írott jogforrások (így pl. az uralkodó és nemes alattvalói viszonyát körülíró Aranybulla, bizonyos idő múltán feledésre ítélt országgyűlési határozatok, s magánszemélyeknek, testületeknek és közösségeknek adott kiváltságlevelek). Szükség volt azonban a jogi normák és alkalmazásuk rendszerezésére és leírására. Egy ilyen munka létrehozásának igénye már Zsigmond uralkodása idején is felmerült, majd az 1498. évi diéta ismét elrendelte azt. Werbőczy - II. Ulászló megrendelésére írt - művében a használatban lévő magánjogot és perrendtartást összegezte. A Tripartitum 300 évi tartó érvénnyel foglalta össze az Aranybulla nemesi kiváltságait: nemes törvényes ítélet nélkül nem fogható el; birtokaival és jövedelmeivel szabadon rendelkezik; adót nem fizet; harcolni köteles az ország védelmében; érdekei megsértése esetén az ellenállásra is jogot kap. Werbőczy - a nemesség rétegződését figyelmen kívül hagyva - egyenlő és teljesen azonos szabadságjogokkal ruházott fel minden nemest. A Tripartitumban fogalmazódott meg az ún. Szent Korona-tan elméleti alapja is: az országban nincs más hatalom, mint a nemesi, ami a szent Koronából árad a nemességre. A Szent Koronát viselő király így hatalmát a nemesek összességétől kapta. `Nincs tehát fejedelem, csak a nemességtől választott, és nincs nemes, csak a királytól nemesített.` Noha a Hármaskönyv formálisan nem lett törvényes, 1517. évi bécsi kiadása nyomán felfogása évszázadokra meghatározóvá vált.