IV. Béla trónra lépése után nem hagyott kétséget afelől, hogy szakítani kíván II. András politikájával. Meglepetést ezzel aligha okozott bárkinek, hiszen köztudomású volt, hogy már hercegként is ellenezte apja legtöbb intézkedését. Nagyapját, az egyik oklevélben `Nagy` jelzővel megtisztelt III. Bélát tekintette példaképének, s arra törekedett, hogy helyreállítsa az ő korának viszonyait. Béla konok következetességgel látott hozzá terve megvalósításához. Keményen leszámolt apja néhány bizalmasával. Arra kényszerítette világi méltóságviselőit, hogy az addigi gyakorlattól eltérően állva vegyenek részt a királyi tanácsban. Elzárkózva az alattvalóival való személyes érintkezéstől, bevezette udvarában az írásbeli kérvényezést. Mindez már önmagában is elég nagy visszatetszést keltett, a feszültségek legfőbb gerjesztője azonban Béla birtokpolitikája volt. A király felülvizsgáltatta elődei adományait, s amit közülük "feleslegesnek és haszontalannak" talált, azt visszavette. A kárvallottak között éppúgy voltak világi, mint egyházi birtokosok. Így aztán lassan mindazok szembefordultak az uralkodóval, akiknek a véleménye egyáltalán számított. Néhány év múlva Béla lemondott a további visszavételekről, s a maradék királyi birtokok rendbetételének szentelte figyelmét. A változás azonban sajnos túl későn jött. A korabeli krónikás, Rogerius mester a király és országa az idő szerinti viszonyának jellemzésére nem talált enyhébb kifejezést a "gyűlölség" szónál.