Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Már egymillió éve is használhattak tüzet

2012. április 4. 12:46

Egy nemzetközi csapat kutatása szerint őseink az eddig feltételezettnél 300 ezer évvel korábban gyújtottak tüzet. Az állati csontok és kőeszközök mellett fahamu mikroszkopikus nyomait fedezték fel egy millió évvel ezelőtti rétegben a dél-afrikai Wonderwerk barlangban.

<

„Az elemzések eredménye 300 ezer évvel eltolja a tűz emberi használatának idővonalát, amiből arra következtethetünk, hogy már a Homo erectus életének részét képezhette a tűz” – mondta Michael Chazan antropológus, a Torontói és a Héber Egyetem munkatársaiból álló kutatócsapat vezetője.

Wonderwerk egy hatalmas barlang a Kalahári-sivatag szélén, ahol a Kimberley-i McGregor Múzeum munkatársa, Peter Beaumont vezette korábbi ásatások már találtak emberi tevékenységekre utaló nyomokat. A jelenlegi, Liora Kolska Horwitz által irányított kutatás részletesen elemzi a Beaumont által felszínre hozott leleteket. Az üledékek, a növényi maradványok és égett csontok elemzését a Bostoni Egyetem munkatársai végezték el, amiből kiderült, hogy a munkák helyben születtek, s nem a szél vagy a víz következtében kerültek a barlangba. A kutatók szerint a felületi elszíneződések az égetés tipikus bizonyítékai.

„A tűz feletti kontroll az emberi evolúció jelentős fordulópontja volt” – mondta Chazan. „A sült húsok hatásai már jól dokumentáltak, de a tűz feletti ellenőrzés az emberi társadalom minden elemét érintette. A tábortűz körüli szocializáció valóban lényeges eleme volt annak a folyamatnak, amely őseinket emberré tette.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Már egymillió éve is használhattak tüzet

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra