Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Kitálal Kennedy szeretője

2012. február 8. 11:22

A nagymama korú hölgy egy könyvben fedi fel az elnökkel való 18 hónapos viszonyát, amelyre a fehér házi gyakornokoskodása alatt került sor.

<

John F. Kennedy másfél évig tartó viszonyt folytatott a Fehér Ház gyakornokával – állítja egy frissen megjelent könyv, amelynek szerzője, a 69 éves Mimi Alford bevallja: „az elnök szeretője voltam”.

A Volt egyszer egy titok: viszonyom Kennedy elnökkel és annak következményei című sokkoló memoárból 5-én közölt részleteket a New York Post. Ebben a szerző, Mimi Alford részletesen elmeséli kapcsolatukat 1962 nyarától egészen az elnök 1963. évi meggyilkolásáig. A gyakornok ekkor fele annyi idős volt, mint a demokrata politikus.

Egy a New York Post által közzétett részlet szerint a lány mindössze négy napja ismerte az elnököt, mikor az személyes idegenvezetésre invitálta a Fehér Házba, ami magában foglalta a First lady, Jackie Kennedy hálószobájának bemutatását is.

Ötven évvel később Alford leírja, hogyan vesztette el aznap a szüzességét. „Lassan kigombolta a blúzom felső gombját és megérintette a mellemet” – így Alford, akit abban az időben még Mimi Beardsleynek hívtak. „Majd felnyúlt a lábaim között, és elkezdte lehúzni az alsóneműmet. Én pedig befejeztem a blúzom kigombolását és hagytam, hogy az leessen a vállamról a földre.”

„Miután befejeztük, felhúzta a nadrágját és rám mosolygott, mielőtt a fürdőszoba irányába mutatott volna” – számolt be a Post. „Sokkot kaptam” – írta Alford. „Ő meg úgy viselkedett, mintha az, amit az imént tettünk, a világ legtermészetesebb dolga lenne.”

A „fiatal, magas, karcsú, gyönyörű” másodéves főiskolás lánnyal mintegy másfél évig folytatott kapcsolatot az elnök – még alkalmankénti utazásai során is – egészen addig, amíg a merénylet véget nem vetett a kapcsolatuknak – írta Kennedy egyik életrajzírója.

Kennedyről köztudott, hogy számos viszonya volt elnöksége idején, többek között – állítólag – a hollywoodi szexszimbólummal, Marilyn Monroeval is. A könyvből megtudhatjuk, hogy Alford az elnök halála után magában szomorkodott, titkát mindenki elől elzárta, és megpróbálta életét újrakezdeni, csakhogy a múltja hosszú árnyékot vetett, s romba döntötte a leendő férjével való kapcsolatát is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Kitálal Kennedy szeretője

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra