Az ismert lengyel szólás nem „barátokat” említ, ahogyan a magyar változat, hanem unokafivéreket (bratanek), vagyis rokonságról szól, amiként régi magyar formája is testvériségről beszél.

Egy testvér a magyar és a lengyel

Maga a szólás a XIX. század közepén terjedt el, de magyarok és lengyelek pozitív vélekedése egymásról mélyebben gyökerezik. Egyedülvaló ez a hagyomány, és jóval régebbi, mint a nemzetek közötti rokonságot csak nyelvi vagy származási alapon elképzelni tudó szemlélet. Szorosabb összetartozás fejeződik ki benne, a közös történelmi sors által kialakított tulajdonságok, magatartásformák hasonlóságára utal. Az európai művelődés történetében példa nélküli, kivételes eset. Közös kulturális kód van mögötte. Kód – sajátos jeleknek a készletével. Ennek a jelrendszernek néhány meghatározó eleméről szólunk alább.

Nem volt persze mindig felhőtlen a magyar–lengyel-viszony. Számos olyan történelmi eseményt lehetne említeni, amelyek idején ellentétek, feszültségek határozták meg a két ország kapcsolatait. Ám a barátság jegyében eltekintünk tőlük, soroljuk viszont a közös múlt hőseit, nagyszerű pillanatait. Föltételezvén a múlt, s benne a magyar–lengyel-kapcsolatok egyenesvonalú folyamatát, úgy képzelvén, hogy történések olyan, egymáshoz fűződő láncolatáról van szó, melyben a szereplők, Magyarország és Lengyelország (vagy ha úgy tetszik, a magyar és a lengyel) ugyanazok lettek volna századokon át, függetlenül a különböző korok, társadalmi és politikai helyzet meghatározottságaitól.

Mindenesetre az ünnepi megemlékezésekből ki szokott maradni a Mátyás király országára támadó Jagelló Kázmér lengyel trónkövetelő vagy II. Rákóczi György csúfos véggel járt lengyelországi kalandja. Ilyen alkalmakkor azt sem szokták részletesen taglalni, hogy külpolitikai körülményeit, lehetőségeit tekintve 1920 után Lengyelország és Magyarország különböző érdekkörbe tartozott. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a lengyelek szellemi örökségében a szláv összetartozásnak is vannak hagyományai, nálunk meg általában semlegesebb-pozitívabb a németek képe történelmi emlékezetünkben, mint a lengyelekében.

A pápai kérés

A jószomszédság és a barátság hagyománya mögött az évszázadok által formált kulturális kód elemeit fedezhetjük föl. Ezt a kódot időről-időre újrafogalmazták, új elemekkel egészítették ki, sorsfordító történelmi események tettek rá újabb pecséteket. És az sem volt közömbös, hogy ezt az örökséget nemegyszer olyan művészeti alkotások elevenítették meg, amelyek beletartoznak a nemzeti kultúra kánonjába. Így ezzel az örökséggel mind a két országban rendre megismerkedhettek új nemzedékek.

Jó három évtizede Andrzej Sieroszewski és Maciej Koźmiński fogalmazta meg közös elemzésükben kölcsönös sztereotípiáinkról, hogy olyannak festettük meg magunknak a másikat, mint amilyen ideális képet szerettünk volna magunkról látni. Ezt a kettős nemzetportrét, az egymásra emlékeztető arcokat, a magyar és lengyel önkép rokon vonásait a történelmi hagyományok hasonló vonásai szentesítették. Többek között fontos szerepük volt a modern nemzet megteremtésének folyamatában is. Így született meg az említett közös kód.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. nyár számában olvasható.