Bár Biszku Béla egykori PB-tag és belügyminiszterrel kapcsolatban az elmúlt hónapokban is felmerült a máig kapott mesés nyugdíj legendája, az Országgyűlés 1991-ben már döntött az egykori fukcionáriusoknak és a rendszer kitüntettjeinek és kegyeltjeinek folyósított kiemelt nyugdíjak megvonásáról. Az alábbiakban ennek a törvénynek az 1991-es vitáját elevenítjük fel.

1991 februárjában már érezhető türelmetlenség övezte a kormánynak az igazságtétel terén végzett munkáját, mivel a kommunista rendszer által okozott személyes hátrányok elszenvedőinek kártalanítása éppúgy elmaradt addig, mint a kivételezettek körének járó juttatások egy részének eltörlése. Néhány héttel korábban kezdődött a kárpótlási törvény vitája, amelyről addigra érezhető volt, hogy több keserűséget okoz majd, mint amennyi elégtételt tesz. Ebben a hangulatban egyszerűbb és gyorsabb eredményt várhatott a kormány a kiemelt nyugdíjak eltörléséről szóló törvény esetében, hiszen azt senki sem vitatta, hogy meg kell szüntetni az állapotot, amelyben a korábbi miniszterelnökök, miniszterek, miniszter-helyettesek ugyanakkora összeget kaptak nyugdíjként, mint aktív megfelelőik nettó keresete. Megkönnyítette a helyzetet, hogy – szemben a kárpótlással – az államnak ez nem plusz anyagi terhet jelentett, hanem csekély megtakarítást: az egykori állami vezetők nyugdíja, a korengedményes nyugdíjak, továbbá 17 különböző kitüntetés után járó nyugdíjkiegészítés és az egykori pártalkalmazottak kiemelt nyugdíja havi 25-30 millió forintba került akkor a társadalombiztosításnak.

Bár a téma érzékeny volt, gyakorlatilag minden parlamenti párt (még a kiemelt nyugdíjak egyes személyes tényleges vagy potenciális haszonélvezőit soraiban tudó MSZP is - erről később) egyetértett a törvény céljával és szükségességével. Sőt, a vitában a legtöbb kritika a javaslat lassú elkészültét érte és Kelemen András népjóléti államtitkár előterjesztőként is mentegetőzéssel kezdte („A kívülálló csupán annyit érzékel, és egyre növekvő indulattal - hadd ne idézzek itt leveleket és telefonokat -, hogy telnek-múlnak a hónapok, és ezeknek az előjogoknak a megvonása nem történt meg”). De a társadalmi türelmetlenség érződik a kormánypárti, KDNP-s Csépe Béla („És ha szabad, én is bírálatot gyakorolok a Kormány felé, mert ezt már jóval hamarabb meg kellett volna tenni. (Taps.) Volt olyan választópolgár, akivel tavaly beszélgettem, és azt mondta, hogyha ez a Parlament mást nem tett volna, csak ezt, a kiemelt nyugdíjakat megvonta volna már, akkor ő meg lenne elégedve.”) és az MDF-es Székelyhidi László („A hazánkban zajló rendszerváltás folyamata a társadalmi, a morális szférában messze nem követi a politikai változás ütemét”) szavaiból is. De az SZDSZ-es Soós Károly Attila is azért bírálta a javaslatot, mert a kiemelt nyugdíjak egy kormányrendelettel gyorsabban eltörölhetőek lettek volna, mivel ilyen jogszabály rendelkezett róluk.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. nyár számában olvasható.