Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Diákok segítségével tárják fel a regölyi halomsírt

2011. június 14. 13:19 MTI

Diákok segítségével tárják fel a nyár folyamán szekszárdi régészek az egyik regölyi halomsírt, amelyről az előkészítő munkák után feltételezik, hogy onnan szkíta leletek mellett más periódusból származó rétegek is előkerülnek.

<

A község belterületén található halomsírnál idén tavasszal tartott terepszemlén különlegesen díszített edénytöredékeket, festett, faragott csontlemezeket, bronzdarabokat találtak.

Szabó Géza ásatásvezető régész ismertetése szerint az előkészítő munka során előtűntek a halomsír még érintetlen rétegei is, amelyek alapján látható, hogy az először a kőből rakott sírkamra fölé csak egy kisebb, mintegy 3 méter magas halmot emeltek. Később azonban emellé egy újabb, fagerendákból ácsolt sírkamrát építettek, és a halmot közel 8 méter magasra és 60 méter átmérőjűre növelték. Az omladék átszitálása után újabb geometrikus díszű csontfaragványok, bronz lószerszámdíszek, háromtollú nyílhegyek, pikkelypáncéllemezek kerültek elő.

A leletek párhuzamai az i. e. 7. századi, belső-ázsiai szkíta leletek között, főként a mai Kazahsztán területén található meg, a kerámialeletek egy része pedig a kelet-alpi, kora vaskori Hallstatt-kultúra edényformái és díszítései felé mutat. Jelentős a magas technológiai ismeretekről tanúskodó, vékonyfalú, legtöbbször feketére égetett, úgynevezett bucchero típusú edénytöredékek aránya is. Ez utóbbiak az i.e. 7. századi etruszk edényművességgel mutatnak kapcsolatot.

A régész szerint az eddig előkerült leletek arra utalnak, hogy a regölyi halom alá az i.e. 7. században eltemetett szkíta előkelő a három világ határán - az európai őslakos hallstatti, a keleti szkíta és a déli etruszk kultúrkörök találkozásánál - bírta korának legszebb, legjobb fegyvereit, luxustárgyait. A halom megnagyobbítása, átépítése pedig arra utal, hogy nem egyrétegű, nem egy periódusú és nem egyetlen ember számára épült a monumentális halomsír.

Azt, hogy a sírkamrákat mikor építették, meddig szolgált temetkező helyül a regölyi halom, csak a feltárások végeztével lehet meghatározni. A leletek megmentésére csak a sír teljes feltárása lehet a megoldás; a régészek június 20. és július 30. között várják a diákokat a rétegek anyagának átszitálásához, a leletek rajzolásához, dokumentálásához és számítógépes feldolgozásához. A régésztábor résztvevőinek a napi munka után a hazai régészeti, embertani kutatások legújabb eredményeiről tartanak előadásokat.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Diákok segítségével tárják fel a regölyi halomsírt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra