Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megtalálták a legkorábbi maja királyi síremléket

2011. április 7. 09:26

Az "udvari bolond istenséget" ábrázoló füstölőtartó segítségével sikerült azonosítani a legkorábbi maja királyi sírhelyet, amelyet nem egy piramisban, hanem az uralkodó lakóházában találták meg.

<

A maják hatalmas piramisokat húztak fel az általuk meghódított közép-amerikai városokban, hogy aztán rejtélyes körülmények között, váratlanul 850 körül otthagyják őket. A mai Guatemala területén levő K'o régészeti lelőhelynél felfedezett emlék két évszázaddal korábbra, i.e. 350-re datálja az első ismert maja uralkodót, Ajaw-ot – számolt be az Amerikai Régésztársaság.

„Vannak régebbi maja temetők is, de olyanok nincsenek, ahol királyi szimbólumok is lennének” – nyilatkozta John Tomasic, a Kansasi Egyetem kutatója, aki 2008-ban találta meg a sírt. K’o egy nagyobb maja település, Holmul külvárosa volt, a romok pedig egy gazdag lakóházhoz tartoztak. „Megtaláltuk a padlót, majd addig ástunk, míg eljutottunk egy tetőig. Alatta volt egy csatorna, amely egy tárolóhoz (chultun) vezetett. Bemásztunk, s egy sír tárult a szemünk elé” – tette hozzá.

Az emberi maradvány körül – aki halálakor ötvenéves lehetett, s viszonylag jó egészségnek örvendett – hét kerámiaváza, néhány korsó és kupa helyezkedett el. A legérdekesebb közülük egy füstölőtartó volt, rajta egy fejdíszt viselő férfialakkal. A maja udvari bolond istenség dísze régóta ismert a tudósok körében, ez az egyik legkorábbi uralkodói szimbólum, amely az i.e. 2. századtól kezdődően különböző falakon és faragványokon volt látható.

„A legfontosabb kérdés, hogy milyen idős a romoknál talált uralkodó” – mondta el Michael Callaghan, az arlingtoni Texasi Egyetem régésze, aki szerint a kupa abból az időből származik, amikor a maja kerámiáknál az ún. Sierre-vörös színt kezdték alkalmazni, azaz i.e. 350 körül. A sírnál talált emberi maradvány egyik csontját laboratóriumba küldték, ahol a radiokarbonos vizsgálatok azt mutatták, hogy ez is ebből az időből való. „Ezek eléggé meggyőző számok” – fogalmazott Callaghan.

Egészen eddig a legkorábbi királyi síremléket az i.e. 2. századra tették, amelyet szintén egy lakóházban, 2005-ben fedezték fel, a piramisokba való temetkezés ugyanis csak a későbbi maja uralkodók idején terjedt el.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megtalálták a legkorábbi maja királyi síremléket

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra