Egy, a kapitalizmusból mélységesen kiábrándult, ám azért eredendően „polgári felfogású” férfiút mutatott be 1957. Október 3-án egy monstre nemzetközi sajtótájékoztatón a kormány tájékoztatási hivatalának elnökhelyettese, Darvasi István. A kádári sajtóhuszár (később, 1968-tól az úgymond kormánylap Magyar Hírlapot útjára indító főszerkesztő) „a szocialista eszme” győzedelmeskedéseként tálalta fel az „egykori kisgazda képviselőt”, az 1955-ben disszidált Szabó Miklóst. Merthogy a Rákosi börtönét is megjárt politikusnak „alig két esztendő” bőven elegendő Volt ahhoz, hogy a nyugattól megcsömörlötté váljon, s belássa: „minden becsületes magyarnak itt a helye, haza kell jönnie, ha nem akar becstelenné válni”. Merthogy, folytatta dörgedelmes bevezetőjét az elnökhelyettes: a magyar emigrációban való érvényesüléshez „fasisztának, szélsőjobboldalinak és gátlástalan hazaárulónak kell lenni”.

A Magyar Újságírók Országos Szövetségének székházába összecsődített sajtóértekezletet a rendezők „politikai atombombának” szánták, hiszen a hazatérő Szabó Miklós nem akárki volt: az emigráció tágabb vezérkarához tartozott, nevét gyakran emlegették az egykori miniszterelnökkel, Nagy Ferencével együtt, s 1956 novemberében aktív szerepet vállalt Bécsben a Magyar Forradalmi Tanács megalakításában.

Újra itt van Hazatérésekor tehát ennek megfelelő volt a felhajtás is: „a hódító imperializmus méregkeverőit” és az amerikaiak pénzelte „magyar emigráns politikai maffia” tagjait leleplező eseményre még számos, a szocialista sajtóirányítással nehezen befolyásolható nyugati új-ságíró is beléphetett. A rendezvény fajsúlyát jelezte az is, hogy a sajtótájékoztatón forgatott a Magyar Filmhíradó (tudósítását már a következő héten láthatták a mozinézők), s a már a kísérleti adások küszöbére jutott Magyar Televízió is felállíthatta a kameráit. Az sem volt mindennapi, hogy a Kossuth rádió – ha nem is egyenes adásban, ám még aznap „rendkívüli közvetítésként” – majd egyórás műsort szentelt a „visszidensnek”. A fokozott elvárásoknak Szabó, a kilógó lólábbal mit sem törődve, nem győzött megfelelni: „Amikor most a hazatérés mellett döntöttem, annak felismerése vezetett, hogy népemet véres áldozatokkal terhes tragédiába sodorták a nyugati hatalmak, és vezetett annak a felismerése is, hogy ugyanilyen események kirobbantására folytattak és folytatnak tevékenységet azok, akik a halottakkal, a sebesültekkel és a családjuktól elszakadtak szenvedéseivel mit sem tőrödnek. Nem véletlen, hogy hazatérésem időpontja pont az ENSZ jelenleg is folyó ülésszakára esik, az a meggyőződésem alakult ki, hogy ennek talán egyes kormányok, érdekcsoportok hasznát látják, de az én népem, a magyar nép súlyosan megsínylené (…) békére, nyugalomra van szükség és nem arra, hogy a már megnyugodott kedélyeket felzaklassák.”

A kedélynyugtatás első lépéseként az Elnöki Tanács az „önként hazatért, őszinte vallomást tevő és tetteit megbánó” disszidenst azonnali amnesztiában részesítette. Ezzel hivatalból borították a felejtés fátylát mindarra, amiről néhány hónappal korábban értesülhetett a nagyközönség. Ugyanis a Népszabadság ügyeletes üdvöskéje, Szabó László (az 1970-es és 1980-as években majd a Magyar Televízió Kék fény című műsorának sztárja) 1957 májusában nagy csinnadrattával mutatta be a pénzéhes, a „koncért mindenre képes”, Magyarország ellen kémeket toborzó, „hazaáruló” Szabó Miklós „igazi arcát”. A megtért bárány októberben aztán viharos gyorsasággal kapcsolódott be az ENSZ ötösbizottsága elleni, 1957 nyara óta zajló magyarországi politikai és sajtókampányba.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2011. tavasz számában olvasható.