Császár Erzsébet fiatalon sohasem álmodozott arról, hogy légiutaskísérő legyen, csak azt tudta, külkereskedelemmel szeretne foglalkozni. Rövid vállalati gyakorlat után azonban világossá vált a számára: ez a pálya nem neki való. A Magyar Légiközlekedési Vállalathoz véletlenül került 1963-ban. Egyből a repülés szerelmese lett. Nyugdíjazásáig, 2005-ig több mint 27 ezer órát töltött a levegőben, ezzel világcsúcsot állított fel. A rekorder stewardess mai napig tartó szenvedéllyel mesélt hivatásáról.

Böbe – ahogyan a légitársaságnál mindenki ismeri – földiutaskísérőként lépett a légitársaság, egyben életének kifutópályájára. Karrierje két évvel később kapott szárnyra, amikor a Malév 50., sikerrel végzett légiutaskísérője lett.

A stewardessképzés során – meséli Erzsébet – tantárgy volt a repülőgépek ismerete, szerkezete, működése, a légi meteorológia, az útvonalismeret és a legfontosabb: a fedélzeti kiszolgálás technológiája. Empátia, kedvesség, kulturáltság, jól ápoltság – stewardesseknél ez mind alapkövetelmény, miként az idegen nyelvek ismerete sem lehet mellékes. A sikeres vizsga után jöhetett a repülés. Az első úti célok között Miskolc, Pécs, Szombathely és Debrecen szerepelt. A belföldi járatokon – azok rövidsége miatt – nem volt kiszolgálás, csak a repülés izgalmát szokták a leendő légiutaskísérők.

 

A légi közlekedés ekkor az elit, a politikusok, az élsportolók és a kereskedelmi szakemberek kiváltsága volt. Átlagember csak háromévente, megfelelő összegű valutával a zsebében utazhatott külföldre. És ott voltak ők, az áhított légiutaskísérők, akik szabadon szárnyalhattak Nyugatra, de inkább Kelet irányába, hiszen a rendszerváltásig Magyarország legfőbb kereskedelmi partnere a Szovjetunió volt. Erzsébet első „éles” útja is Moszkvába vezetett 1965. április 8-án. A stuvi – ahogy magukat a szakmán belül nevezik – hamar rájött, a repülés nem csak hivatás, hanem életforma és kiváltság is egyaránt: „Sokan irigykedve néztek ránk. Szinte minden nap felvettük az elegáns egyenruhánkat és átléptük az országhatárokat. A kezdetben annyit repültem, hogy édesanyám hozta ki a reptérre a tiszta, frissen vasalt ruhát, mert az egyik gép után szálltam fel a másikra. A Malév már akkor is a légitársaságok elitjébe tartozott. Aperitifek, borok, ételek garmadájából lehetett választani. A melegételeket, a levest, a húst, a köretet kezdetben még kis ételhordókban hozták a fedélzetre. Mi adagoltunk, melegítettünk mindent, mint egy földi pincér.”

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2010. tél számában olvasható.