Őskori vizeletmintákkal az éghajlatváltozás nyomában

2010. október 18. 16:08 MTI

A szirtiborzfélék, amelyek Afrika száraz, sziklás térségeit kedvelik, s elsősorban Namíbiában és Botswanában honosak, igen érdekes teremtmények. Az aprócska állat megjelenésében leginkább a tengerimalacra hasonlít, mindazonáltal az elefánt és a lamantin a legközelebbi élő rokonai.

Igazán érdekessé nem e meglepő rokonság teszi a szirtiborzféléket, hanem az a szokásuk, hogy nemzedékről nemzedékre, sok évezreden át hagyományozzák egymásra közösségi "latrináikat". A vizelet és az ürülék kemény masszává áll össze, kiváló vizsgálati anyagot kínálva a kutatóknak.

Elsőként Louis Scott dél-afrikai kutató foglalkozott szirtiborzfélék anyagcseréjének megkövesedett végtermékével, amelyben a polleneket vizsgálta. A közelmúltban viszont a Leicesteri Egyetem földrajztudósai - Andrew Carr és Arnold Boom vették górcső alá a szirtiborzfélék "latrináit".

"A múltbéli éghajlatváltozásokat általában a mocsarak vagy a tavak üledékrétegének vizsgálatával próbáljuk nyomon követni. A száraz dél-afrikai környezetben erre nem számíthattunk, szerencsénkre a szirtiborzfélék megkövesedett vizeletében elég szerves anyag maradt fenn" - magyarázta Andrew Carr.

A kutatók egyrészt a szirtiborzfélék szervezete által termelt szerves molekulákat, másrészt az emésztetlen növényi maradványokat sikerült azonosítaniuk. E biomarkerek alapján felderíthető, hogy milyen növényekkel táplálkoztak az állatok, azaz milyen környezetben éltek, s hogyan változott néhány évtizedes hibahatáron belül az éghajlat az elmúlt harmincezer év során.

"A térségre vonatkozó paleoklimatológiai és ökológiai ismereteink igen hiányosak. Egy nagyon dinamikusan változó ökorendszerről van szó, s úgy tűnik, hogy a térség klímája komplex módon változott a legutóbbi jégkorszak vége óta" - hangsúlyozta Andrew Carr.