Stromfeld Aurél Budapesten született 1878. szeptember 19-én. Tanulmányait a Ludovika katonai akadémián végezte családja ellenkezése dacára. 1902-ben vezérkar tisztjei közé került, 1907-ben a Ludovikán, 1913-ban a bécsi császári és királyi hadiiskolában lett tanár. Az Osztrák-Magyar Monarchia vezérkari tisztjeként szinte az összes fronton végigharcolta az I. világháborút. 1918. novemberében ezredesként a Károlyi-kormány kinevezte a Ludovika Akadémia parancsnokává, Stromfeld reformtervet dolgozott ki a hadsereg-szervezésre. 1919 januárjában hadügyi államtitkár lett. 1919 márciusában a proletárhatalom mellett foglalt állást. Ezt nem kommunista meggyőződésből tette, hanem mert egyedül ebben az erőben látta az egyetlen lehetőséget Magyarország területi épségének megvédésére.
1919. április 19-én a szerveződő Vörös Hadsereg vezérkari főnöke lett, részt vállalt a hadsereg szervezésében és kiváló stratégiai érzékkel irányította az északi iparvidék visszaszerzésére irányuló hadjáratot. Katonai, vezetői képessége eredményeként a Vörös Hadsereg Miskolcnál megverte az egyesült cseh és román sereget, visszafoglalta Kassát, Eperjest, Zólyomot és Érsekújvárt. A Tanácsköztársaság politikai vezetése azonban a sikeres felvidéki hadjáratot követően úgy döntött, hogy elfogadja az antanthatalmak ajánlatát, és a bizonytalan politikai, gazdasági, illetve területi ígéretekért kiüríti a visszafoglalt területeket. A Clemenceau-jegyzék elfogadása és a Vörös Hadsereg visszarendelése elleni tiltakozásul Stromfeld 1919. július 21-én lemondott tisztségéről.
Stromfeldet a tanácskormány bukása után elfogták, 1919 őszén katonai bíróság előtt felségárulás vádjával 2 év 9 hónap börtönbüntetésre ítélték, ezredesi rangjától, nyugdíjától megfosztották. Kiszabadulása után raktárosként, majd magántisztviselőként tevékenykedett és a Szociáldemokrata Párt szervezésében is részt vett. 1923-ban ezért újból letartóztatták, de fél év múlva szabadon engedték. Stromfeld a Természetbarátok Turista Egyesülete Magánalkalmazottak Osztályának tagjaként sokat tett a turista utak nyilvántartásáért, és a természetbarátok képzéséért. Halála után Horthy özvegyének a mindenkori ezredesi nyugdíj összegének megfelelő kegydíjat utalt ki. Tiszti rangját 1945-ben poszthumusz kapta vissza.